Az elmúlt napokban betegeskedő, a norvégok elleni elődöntőt kihagyó balszélső az MTI-nek azzal kezdte nyilatkozatát, hogy nehezen telt számára az elmúlt néhány nap, mivel kérdéses volt, játszhat-e majd a harmadik helyért zajló bécsi helyosztón.
"A tegnapi edzés, hála Istennek, jól sikerült, jól bírtam a terhelést, és nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy Golovin Vlagyimir bizalmat szavazott nekem még így is, és átélhettem a lányokkal ezt a fantasztikus érzést" - fogalmazott, majd úgy folytatta: hálás azért is, hogy "ilyen csodás közönség előtt egy ilyen szuper válogatottban" játszhat.
Arra a kérdésre, hogy milyen Eb-bronzérmesnek lenni, azt mondta: talán igazán akkor hiszi majd el, amikor nyakában lóg a medál.
"Nem minden nap történik ilyen az emberrel. Ha visszatekintünk az elmúlt évek világversenyeire, akkor ez, mondhatni, nem volt benne a pakliban. Viszont mi már a nyáron, az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott, és nagyon szerettük volna, hogy ha már ott nem sikerült a legjobb négy közé jutni, akkor innen most, erről a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságról érmet tudjunk hazavinni karácsonyra" - fejtette ki, majd bizakodva hozzáfűzve: reméli, hogy ez még csak az út eleje a nemzeti csapat számára.
Az utolsó percben győztes gólt szerző Győri-Lukács Viktória újságírói kérdésre bevallotta: kellett egy kis szerencse ahhoz a szituációhoz, de örül, hogy értékesíteni tudta a lehetőséget.
"Olyan sokat küzdöttünk ezért az éremért, hogy ez nem alakulhatott másképp" - szögezte le az ötször eredményes jobbszélső.
Az MTI-nek úgy fogalmazott: nagyon együtt van a csapat, minden játékos hozzátette az éremszerzéshez azt, amit hozzá kellett tennie. Megköszönte a csapatot az egész Európa-bajnokságon támogató több ezer szurkoló biztatását is.
Úgy vélte, az öt nappal korábbi, debreceni középdöntős mérkőzéshez képet, amelyen 30-27-re alulmaradtak a franciákkal szemben, abban léptek előre, hogy még jobban bíztak egymásban.
"Annyira elhittük, hogy a másiknak sikerülni fog a csapaton belül. Úgy gondolom, most azért állunk itt mosolyogva boldogan, mert ez a csapat tényleg egymás kezét megfogva, nagyon együtt van."
Győri-Lukácsot választották a torna legjobb jobbszélsőjének. Meglátása szerint ez a csapatnak köszönhető, illetve személy szerint kiemelte Klujber Katrint is.
"A góljaim kilencven százalékánál biztos, hogy ő adta a passzt" - hangsúlyozta.