Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese, amely csütörtökön 5-0-ra felülmúlta Montenegrót a selejtező első körében, hétfőn utazott el Ljubljanába, ahol szerdán 18 órakor lép pályára az első kalapos szlovén válogatottal szemben. A hazai szövetség (MLSZ) honlapja szerint a két csapat eddig 18-szor találkozott egymással, ebből nyolcszor a magyarok, hatszor pedig a szlovénok jöttek ki győztesen, valamint négyszer döntetlennel végződött a találkozó.
"Ha szeretnénk megvalósítani az álmainkat és kijutni az Eb-re akkor a szlovénok ellen vagy itthon vagy idegenben kell egy bravúrt elérni. Mi úgy készülünk hogy szeretnénk pontot vagy pontokat elhozni tőlük szerdán. Szombattól kifejezetten rájuk készülünk de már korábban is feltérképeztük őket és nyugodtan mondhatom hogy van esélyünk ellenük" – mondta a Montenegró ellen négy találatot szerző Pál Patrik, majd hozzátette, hogy a szlovénok is erősek fizikálisan, viszont gyorsabbak, mint a montenegróiak voltak, így mindenféleképpen oda kell figyelni a védekezésre. Emellett az ellenfél egyéni kvalitásait is számításba kell venni, valamint a támadásokban is kreatívnak kell maradnia a csapatnak. Pál szerint Ljubljanában várhatóan nem lesz annyi helyzete a magyar csapatnak, mint legutóbb Montenegró ellen volt, így különösen fontos a jó helyzetkihasználás.
A selejtezők decembertől áprilisig tartanak, a magyarok a szlovén, a montenegrói és a norvég együttessel kerültek egy csoportba. A négyesből az első helyezett biztosítja helyét a 2026-ban Lettországban és Litvániában sorra kerülő Eb-n, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki az Eb-részvételt.
A magyarok március 7-én a norvég válogatottal csapnak majd össze itthon a harmadik fordulóban. Az északiak múlt héten hazai környezetben 2-1-re kikaptak a szlovénoktól, hétfőn viszont vendégként 1-0-ra győztek a montenegróiak ellen.
A négyes csoport állása az első fordulót követően:
1. MAGYARORSZÁG 3 pont (5-0),
2. Szlovénia 3 (2-1),
3. Norvégia 0 (1-2),
4. Montenegró 0 (0-5)