Ez a megtörtént eset a világ talán legáltalánosabb szituációját írja le, amire normális esetben az emberek 99,99%-a egy nanoszekundumnyi időt sem pazarolna a drága idejéből, most mégis erre kérjük olvasóinkat. Hiszen még az is, amikor egy ártatlan használt zsebkendőt egy fuvallat fel tud kapni a földről, hogy aztán ki tudja hol, talán a húszemeletes antennáinak ágain megszabaduljon tőle, a két lábbal a földön állókban is el tud indítani messzemenő gondolatokat, amikből komplett társadalomrajz áll össze a veszprémi lelkületről.
Az idősebb hatvanas hölgy csupán félvállról megjegyezte társának, hogy milyen rendetlen emberek vannak, akik az első szemetesig nem képesek eljutni mocskukkal, majd egy súlytalan helyeslés után mindketten tovább haladtak a téren, a papír zsebkendő pedig eltűnt a parkoló autók mögött.
Minden bizonnyal egyikük sem az Óváros téren töltötte a Szilveszter estéjét, amikor a mínusz fokok ellenére olyan hangulatot teremtettek az öt színpadon fellépő lemezlovasok és persze az az embertömeg, akik kilátogattak a belvárosba, amit megirigyelhetne bármelyik mediterrán ország közepes városa is, már ami a fieszta-hangulatot illeti. És valószínűleg nem látták az újév első hajnala előtti állapotokat sem a téren, pezsgősdugókkal, elhagyott üvegekkel, konfettimaradványokkal.
Hogy is látták volna! Ekkor már csak a Walking Dead sorozat élőhalott statisztáit idéző egyének közül voltak kint páran a szabadban, valamint a városi közüzemi szolgáltató köztisztasági menedzserei – na jó… az utcaseprők – gördültek be az Óváros térre, hogy aztán 2025 első déli harangszójára olyan patyolatot teremtsenek, mintha nem is ünnepelt volna a város egy évfordulót alig tizenkét órával korábban.
Ugyanez lejátszódik minden évben az Utcazene idején is a Kossuth utcán. Vagy a Gyárkertben a nyáron minden pénteken és szombaton.
Fotós kollégánknak 2023-ban lehetősége volt pár napot eltöltenie Japánban, Tokióban, amit végig dokumentált. (Ez egy másik történet, ami az idei év első felében még fontos lesz portálunk életében is, de majd, ha eljön az ideje, akkor többet is elárulunk róla.) Ő azt mesélte, hogy Japánban alig vannak szemetesládák az utcákon, mégsem találkozni egy eldobott cigicsikkel sem.
Ott evidencia az, hogy figyelünk az környezetünkre. Az egyéni és közösségi élettér között nincs éles határvonal gondolkodásmódban.
Annyira távol lenne ez tőlünk? A Sinkanszen lehet, hogy tényleg az űrkorszakot idézi innen nézve, ha a MÁV-val vetjük össze, de most maradjunk az Óváros térnél, ahová amúgy sem vezet vonatsín!
A hölgy reakcióját az eldobott zsebkendőre értékelhetnénk úgy is, mint a „vénasszony kukacoskodását, amikor a KK-n is csomót keres” de mennyivel jobb, ha itt is megpróbáljuk magunkévá tenni a japánok felfogását és egyének helyett közösségként gondolkodunk. Ahogy saját lakásunkban sem viseljük el a mocskot a nappaliban, úgy a közös képletes nappalinkban is szemet szúr az ilyesmi.
Nevezzük szerénytelenül igényességnek ezt! Olyan veszprémiesen. A környezetünk kapcsán úgy tűnik, mintha működne ez. 2025-ben jöhet az egymással való kapcsolatainkban is ez az odafigyelés és akkor lehet, hogy tényleg érvényt nyer az, amit olyan sokan kívántak január 1-én éjfél után az Óváros téren a pukkanó pezsgősüvegek hangorkánjában: boldog új év.
