Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ütköztették a véleményeket a Kiskőrösi utca felújításával kapcsolatban

2025. január 20. 15:29
Januárban elindult és várhatóan az idei nyár végéig tart majd a Kiskőrösi utca felújítása, ami több lezárással és átalakítással jár együtt. Ezekről, valamint a beruházás műszaki tartalmáról tartottak lakossági fórumot péntek délután az utcában élőknek.

A fórumot Halmay Gábor, a Jeruzsálemhegy önkormányzati képviselője kezdeményezte abból a célból, hogy az utca lakosai ne csak a kész tényekről kapjanak tájékoztatást, hanem személyesen mondhassák el véleményüket és észrevételeiket a felújítással kapcsolatban. Ezen a fórumon a képviselő mellett jelen voltak a Polgármesteri Hivatal illetékes kollégái, valamint a kivitelező Practical képviselői is, akikkel együtt tekinthették át a terveket és a munkálatok ütemezését.

Az már korábban tudvalévő volt, hogy a több, mint féléves munka számos lezárással jár majd a környéken, viszont amikor elkészül az utca, az itt élők egy régi kívánsága fog megvalósulni.

Kapcsolódó cikk
korosi-5
korosi-5
korosi-5
Megújul a Kiskőrösi utca
Január 17-én megkezdődnek a Kiskőrösi utca felújítási munkálatai, melyek várhatóan szeptemberre fejeződnek be. Az útburkolat és a járdák rekonstrukcióját a Modern Városok Program és a veszprémi önkormányzat közös finanszírozásában végzik, a projekt teljes költsége meghaladja a 330 millió forintot. 

Erről is beszélt Halmay Gábor a fórum kezdetén, aki elmondta, hogy ő maga 2019 óta folyamatosan lobbizik a felújításért, most pedig a magyar kormány segítségével révbe érhet ez a veszprémi útfelújítási projekt is. Ugyanakkor a következő időszak kellemetlenségeiről szükség van egyeztetni az utcában élőkkel, ez történt meg péntek délután.

A Kiskőrösi utca az egyik legforgalmasabb szakasza a városnak, kiváltképp a reggeli és délutáni órákban, ez viszont több problémát is okoz az itt élőknek. Éppen ezért a tervezés során külön figyelmet szenteltek a gyalogosokra, valamint az autók sebességének csökkentésére, hangzott el a fórumon.

A jelenlévők közt vitát váltott ki az az ötlet, hogy a Kiskőrösi utcában a jövőben megtiltanák a az autók megállását, csupán a kijelölt parkolóhelyeken lenne erre lehetőség, amiből viszont a zöldfelületek javára kevesebb lenne.

Halmay Gábor a szakemberekkel közösen ígéret tett, hogy megvizsgálják, milyen kompromisszumos megoldások jöhetnének szóba, hogy az eltérő igények, azaz a zöldfelületek növelése és a parkolóhelyek megtartása közelítsenek egymáshoz úgy, hogy közben megfelelnek a műszaki előírásoknak és a hatósági engedélyeknek is.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.