A lengyel bajnok Orlen Wisla Plock játékosa pénteken az MTI-nek elmondta, az Európa-bajnok franciákkal szemben 37-30-ra elveszített keddi mérkőzés után annyira akartak, annyira meg akarták mutatni mindenkinek, hogy képesek sokkal jobban játszani, hogy ez átfordult görcsösségbe. Ez okozta, hogy az osztrákok elleni első félidőben sokat hibáztak és hátrányban voltak, a második felvonásban viszont már élvezték a kézilabdát.
"Ez volt a legfontosabb, mert ha élvezed, akkor sokkal kevesebb hiba lesz a játékban" - nyilatkozta.
Megjegyezte, nem jellemző - és nem is lesz jellemző - a válogatottra, hogy ilyen görcsösen játszik, de nem úgy jött ki a lépés a korábbi mérkőzéseken, ahogyan tervezték, ezért mindenki próbált sokkal jobban teljesíteni, hiszen mindenkiben sokkal több van.
Fazekas - aki eddig hét gólt szerzett és hat gólpasszt adott a tornán - hangsúlyozta, még mindig nem teljesen elégedett a csapat teljesítményével, leginkább a támadójátékban vannak problémáik, de csütörtökön a győzelem volt a legfontosabb, és bízik benne, hogy a hátralévő meccseken még jobb lesz a teljesítményük. Az osztrákok elleni találkozó kapcsán megjegyezte, az első felvonásban leginkább a magyar hibákból tudott élni az ellenfél.
Ennyi eladott labdával - amennyi nálunk volt az első félidőben - nagyon nehéz meccset nyerni. A másodikban a támadójátékunk is javult, hatékonyabban tudtuk megjátszani Bánhidi Bencét és lőttünk gyors gólokat is.
A junior világbajnoki ezüstérmes irányító elárulta, a franciák elleni meccs után volt egy beszélgetésük Chema Rodríguez szövetségi kapitánnyal, aki nem volt elégedett a hozzáállással, márpedig nem szabad, hogy egy világversenyen probléma legyen ezzel.
Fel kell szántanunk a pályát! A tegnapi győzelem a tipikus magyar szív sikere volt, mert mindenki kiadott magából mindent, nagyon küzdöttünk egymásért a pályán, és szerencsére ez most elég volt ahhoz, hogy nyerjünk.
A magyarok - akiknek a negyeddöntőbe jutás a céljuk - két győzelemmel és egy döntetlennel zárták a csoportkört, a varasdi középdöntőt pedig szombaton 18 órától a már biztos kieső Katar ellen fejezik be. A legjobb nyolc közé az első két helyezett jut. A csoport második helyéhez a magyar együttesnek minden bizonnyal egy döntetlen is elegendő lenne.
Fazekas leszögezte: nagyon nehéz meccsre számít, mert a közel-keleti együttes jó kézilabdát játszik, szinte minden csapattal felvette a versenyt, és Veselin Vujovic személyében nagyon jó edzője van.
Szerintem ugyanúgy bele fognak állni az utolsó meccsbe, mint az eddigiekbe, annak ellenére, hogy számukra már tét nélküli. Nekünk ez kötelező győzelem, mindent meg kell tennünk.
Hozzáfűzte, bízik benne, hogy a játékuk is javulni fog, de a legfontosabb, hogy megszerezzék az újabb két pontot, mert az sorsdöntő számukra, és meg kell ragadniuk az alkalmat, hogy a saját kezükben van a sorsuk.
Palasics Kristóf 12 védéssel járult hozzá Ausztria legyőzéséhez. A Benfica kapusa úgy fogalmazott, a mezőnyjátékosok elképesztő munkát végeznek védekezésben. Próbálnak sokat kommunikálni egymással játék közben és azon kívül is, ez nagyon sokat segít, ahogyan az egymásba vetett bizalom is. Mint rávilágított, Sipos Adrián és Ligetvári Patrik együttműködése talán a legfontosabb tényezője a védekezésnek, ők elengedhetetlen részei annak, hogy itt tart a válogatott.
A csütörtöki mérkőzés kapcsán felidézte: az első félidőben volt néhány eladott labdájuk, ezekből elkerülhető, könnyű gólokat kaptak.
Utána az volt a legfontosabb, hogy a meccs előtt elképzelt terv szerint játsszunk. Ezen kívül a hozzáállás és egymás biztatása húzta ki a csapatot a nehezebb időszakból. Tudtuk, mi a feladatunk, próbáltunk azokra összpontosítani, amik addig is jól működtek, azokat erőltetni, és azokhoz felhozni a többi részt.
A 37 védésnél járó kapus elmondta: tudták, hogy nagyon hosszú és nagyon nehéz mérkőzés lesz. Közben majdhogynem mindegy volt számukra, mennyi az állás, a lényeg az volt, hogy a végén ők hagyják el győztesen a pályát.
Hatvan percig az volt mindenkinek a fejében, hogy ma nem történhet más, és ez a motiváció, ez az energia a végén megmutatkozott a pályán is. Az volt a legfontosabb, hogy nem veszítettük el a hitünket, és ugyanúgy dolgoztunk tovább minden egyes védekezésben és támadásban.
Fazekas és Palasics is leszögezte, hogy - mivel matematikailag még nem biztos a továbbjutásuk - egyelőre nem foglalkoznak a másik középdöntő-csoport eredményeivel, vagyis azzal, hogy melyik válogatott lehet az ellenfelük a keddi, zágrábi negyeddöntőben.