Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A Veszprém KK kiütéses győzelmet aratott a Győr ellen

2025. február 22. 21:04 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém KK újabb fölényes győzelmet aratott hazai pályán, ezúttal a Győr ellen diadalmaskodott 83-61-re a férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának szombati találkozóján.

Samuels és Köcse találataival indult a találkozó, majd Kámán triplájával már a vendégek vezettek, de Geiger azonnal egyenlített. Vukasin öt pontja jelentette a különbséget a negyed közepén, amit Geiger és Samuels egy-egy hármasa kétszámjegyűre növelt. Jött is a vendégek időkérése. A VKK egész pályás védekezésre váltott, ám a Győr gyorsan négy pontot szerzett. Ekkor Samuels végigrobogott a pályán, majd Tóth kettő plusz egy pontot szerzett. A negyed végén főként Samuels és Vukasin vitték a prímet, miközben a védekezés továbbra is kellően agresszív maradt. Bakon és Gosztola azonban faulttal együtt is betalált győri részről az utolsó percben, így tíz pont alá csökkent a vendégek hátránya (10. perc: 28-19).

A második negyed első veszprémi kosarára közel két percet kellett várni, ekkor azonban gyors egymásutánban Geiger és Samuels is eredményes volt. Gosztola kosarára Samuels válaszolt. A negyed közepén mindkét oldalon pontatlan támadások követték egymást, csupán egy-egy büntető esett be. Hosszú idő után Geiger triplája jelentette az első mezőnykosarat. Ezt követően Samuels, majd a másik oldalon Bakon is betalált. Geiger negyedik triplájával már tizenöt ponttal vezetett a Veszprém, amit még kettővel megtoldott. Tóth saroktriplájával húszpontosra nőtt a bakonyiak előnye az első félidő utolsó percében, és ez a különbség a nagyszünetig sem csökkent, köszönhetően Kocsis szép betörésének (20. perc: 50-29).

Fotó: VKKFotó: VKK

Kelechi duplája nyitotta a harmadik negyedet, majd Geiger talált be távolról. Erre Bakon egy hárompontossal válaszolt, amit Kámán duplája követett. Bakon ezt követően négy pontot szerzett válasz nélkül, mígnem Samuels újra betalált. Akadozott a hazai támadójáték, ám a győriek ezt nem tudták kihasználni, és nem sikerült húsz pont alá csökkenteniük a különbséget, mivel a Veszprém védekezése továbbra is jól működött. Hosszú pontcsend után Bakos és Samuels is szerzett két-két pontot, majd Gosztola duplája zárta a negyedet (30. perc: 61-42).

Geiger hármasával indult a zárófelvonás, majd Kelechi zsákolt egyet, ám a negyed eleje összességében a győrieknek sikerült jobban. Ezt követően azonban Kelechi újabb zsákolásával és Tóth triplájával ismét húsz pont fölé nőtt a hazai előny, amelyet Samuels és Vukasin is stabilizált. A győriek mindent megtettek, hogy kozmetikázzák az eredményt, kihasználva az olykor pontatlan hazai dobásokat. Samuels látványos zsákolása az utolsó perc kezdetén nagy örömet okozott a szurkolóknak és a csapattársaknak egyaránt. A mérkőzést végül a győri Köcse hárompontosa zárta (40. perc: 83-61).

Férfi kosárlabda, NB I/B Zöld csoport, Alapszakasz 16. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub – Agrofeed UNI Győr 83-61 (28-19; 22-10; 11-13; 22-19)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium - 220 néző
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr: Földesi Ádám, Dr. Magyari Tibor, Pécsi Zsolt és Tóth Kálmán.
Veszprém: Geiger 22/18, Tóth 9/6, Samuels 31/6, Krkeljes 11/6, Kelechi 8. Cserék: Kocsis 2, Kiss -, Sáfrán -, Benke -, Lintner -, Valkó -. 
Vezetőedző: Alexander Geddes.  
Győr: Tóth-Erdei -, Bakon 19/6, Zalka 4, Köcse 14/3, Kámán 9. Cserék: Dani 2, Nagy -, Sólyom -, Szűr, Linczmaier -, Horváth 4, Gosztola 9. 
Vezetőedző: Lógár Bence

Így értékelt a hazaiak edzője:

Alexander Geddes: - Jó eredményt értünk el ma. Sikerült megőriznünk hazai veretlenségünket. Legutóbb tavaly májusban veszítettünk ebben a csarnokban hivatalos bajnoki mérkőzésen, így már nagyon régóta veretlenek vagyunk. Reméljük, hogy ezt a teljesítményt a jövő héten is fenn tudjuk tartani a Százhalombatta ellen. Egy kicsit aggódom a cserepad teljesítménye miatt. A cserejátékosok nem igazán tudtak előrelépni egy olyan meccsen, ahol igazán szükség lett volna rájuk, és ez most komoly aggodalomra ad okot. Ezen a héten mindenképpen dolgozni fogunk ezen a problémán. Sok sikert kívánok a Győr csapatának a Zöld csoportban maradáshoz!

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.