Az vagy, amit megeszel, a futószalagról mindig a ruhára, meg a tarkóra téved a szemem, ha olcsó az áru, a hajtöve mindig zsíros az illetőnek, mert már van, aki csak a túlélésre hajt - aztán el is szégyellem magam, azért mert nem veszünk meg mindent szart, még lehetünk igényesek.
Elméletben, mert utána eszembe jut, hogy ez Magyarország, és abszolút nem keserű az epe, de attól még nehéz most. Általános állapot már, szerintem hozzászoktak az emberek, mert nem zsörtölődnek a kasszással, nincs politizálás, lemondó csendes turkálás van a pénztárcában, vagy ideges fejbiccentés, hogy csak húzzam már le a kártyám és húzzak innen.
Persze a nagyszüleim is mindig spóroltak, kommunista-ragadvány az állandó spejzolás, meg az, hogy ami a tányéron van, az minden fogyjon el, vagy ,,innen addig nem állsz fel fiam”. Ezt most zeró waste-nek hívják, akkoriban meg nyaklevesnek, ha maradt a stercből. A szülők is, a termosz fel-le kattogott anyám és apám keze alatt, én már jobbnak láttam éjszaka sötétben pisilni, mint hallgatni a kiabálást, ha úgy maradt a villany.
De most drága az olcsó. A ,,csirkefarhát” nem vicc, hanem korrajz. A felsőosztály és a középosztály között történelmi szakadék, a dzsentrik még kapálóznak, a munkásosztály pedig egyre dühösebb. De a középosztály is most törölgeti a csipát a szeméből, eddig azért jól elvoltak, de az eddig megszokott életmód kezd nehezen fenntarthatóvá válni, a kényelem pedig a legnagyobb úr, amit nem szeretnénk elcserélni.
Ez egyre gázabb lesz, mert a kapitalizmust ezerrel tolják az arcunkba a közösségi médiában, csak üvölt a képedbe, hogy vegyél még, újabbat, jobbat, mindenki külföldön nyaral, mindenki étteremben kisvillával kapirgálja a havi fizetésed, te meg a sor végén a Pennyben, csendben turkálod a pénztárcádat.
Este az ágyban, pörgetjük a telefonunk, kék fény villog az arcunkon, a hírek már egy másik valóságot mesélnek: ,,Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja", ,,Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját", ,,Gyenge start: alig háromszázan voltak kíváncsiak Magyar Péterre Gyulán".
Aztán másnap újra hazaérsz, megmelegíted a tegnapi maradékot, mert ugye pazarolni nem szabad, miközben az algoritmus reklámot dob eléd arról, hogy 'megérdemled a luxust'. Érzed, hogy valami nem stimmel, de túl fáradt vagy gondolkodni. Inkább csak lenyeled. A maradékot is.
