Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnoki érmek és remek teljesítmények

2025. március 7. 10:43 // Forrás: VEDAC
Az év első veszprémi dobóversenyén és a téli dobó országos bajnokságon is remekül teljesítettek a VEDAC dobóatlétái.

A téli alapozást követően két megmérettetésen is érdekeltek voltak a veszprémi dobóatléták.

A VEDAC Dobóakadémia idei első dobóversenye remek felkészülési lehetőséget biztosított a téli dobó ob-ra, valamint szinte minden korosztály felmérhette, hol tart a felkészülésben.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

Az újonc U14-es korosztályban, kalapácsvetésben Zalavári Zalán nyert, megelőzve klubtársát Kovács Mirkót. Ugyanitt negyedik lett Katona Mátyás. Mindhárom veszprémi fiatal új egyéni csúcsot ért el. A serdülőknél Takács Alex negyedik lett.

Az ifik között Edvy Benedek remekül kezdte a szezont, egyéni rekordot ért el. A felnőtteknél kalapácsvetésben a stabilan 70 méter fölött teljesítő Czeller Gábor nyert, mögötte második lett klubtársa Csekő Miklós. Hatodikkén végzett Hódis Richárd, aki a diszkoszvető számot megnyerte.

A női mezőnyben, az újonc korcsoportban Tokai Lili új egyéni csúccsal nyerte a kalapácsvetést. Az ifjúságiaknál Kiss Panna szintén megjavította eddigi legjobbját, és második lett. Ugyanitt Molnár Petra szintén egyéni csúccsal lett negyedik, míg Dobi Míra a hetedik, Fekete Írisz a kilencedik, Árki Zsófi a tizedik lett.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

Felnőtt kalapácsvetésben Csatári Jázmin nyert, Kiss Panna negyedik lett. Diszkoszvetésben Dobi Míra bronzérmének örülhettünk.

A téli dobó magyar bajnokság kalapácsvető versenyszámait Szombathelyen, a diszkoszvetést Nyíregyházán rendezték. Strigencz Zalánnak megérte elutazni a Nyírségbe, hiszen jó versenyzéssel bronzérmet szerzett férfi diszkoszvetésben.

Kalapácsvetésben is éremmel érkeztek haza a veszprémiek. A nőknél Csatári Jázmin tudott felállni a dobogó legalsó fokára, két hazai versenyző mögött. Fertig Fanni az ötödik, Kiss Panna pedig a hetedik helyet érte el.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

A férfiak mezőnyében érmet ugyan nem sikerült szerezni a veszprémiek, de figyelemreméltó eredményeket értek el. Czeller Gábor egy centi híján 72 és fél méteres teljesítménnyel lett negyedik, ami a téli szezonban meglehetősen jó eredmény, Csekő Miklós pedig egyéni csúcsát beállítva lett ötödik, ami szintén biztató a szezonra nézve.

Eredmények

Téli dobó magyar bajnokság

Férfi. Diszkoszvetés: 3. Strigencz Zalán 53.50. Kalapácsvetés: 4. Czeller Gábor 72.49, 5. Csekő Miklós 70.99. Női. Kalapácsvetés: 3. Csatári Jázmin 62.92, 5. Fertig Fanni 51.96, 7. Kiss Panna 43.97.

VEDAC Dobóakadémia dobóverseny

I. Férfi. Újonc U14. Kalapácsvetés: 1. Zalavári Zalán 23.94, 2. Kovács Mirkó 20.25, 4. Katona Mátyás 15.62. Serdülő. Kalapácsvetés: 4. Takács Alex 34.04. Ifjúsági U18: 2. Edvy Benedek 54.51. Felnőtt. Kalapácsvetés: 1. Czeller Gábor 71.42, 2. Csekő Miklós 67.21, 6. Hódis Richárd 30.91. Diszkoszvetés: 1. Hódis Richárd 33.65.

Női. Újonc U14. Kalapácsvetés: Tokai Lili 39.14. Ifjúsági. Kalapácsvetés: 2. Kiss Panna 53.56, 4. Molnár Petra 53.29, 7. Dobi Míra 31.64, 9. Fekete Írisz 19.62, 10. Árki Zsófi 18.29. Felnőtt. Kalapácsvetés: 1. Csatári Jázmin 61.35, 4. Kiss Panna 41.73. Diszkoszvetés: 3. Dobi Míra 31.46.

vehir.hu
további cikkek
Veszprémben maradt a legtöbb dobóérem VEDAC Veszprémben maradt a legtöbb dobóérem Kilenc bajnoki éremmel a VEDAC lett a legeredményesebb magyar egyesület az U20, U18 és U16-os téli dobó országos bajnokságon. További értéke a szereplésnek, hogy mindhárom dobószámban szereztek érmet a VEDAC Dobóakadémia növendékei. tegnap 12:06 Fedettpályás atlétikai vb: Bronzérmes a magyar férfi 4x400 méteres váltó! ország-világ Fedettpályás atlétikai vb: Bronzérmes a magyar férfi 4x400 méteres váltó! A magyar váltó bronzérmet nyert vasárnap férfi 4x400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokság zárónapján. 2025. március 23. 15:08 Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila negyedik 400 méteren ország-világ Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila negyedik 400 méteren A friss Európa-bajnok Molnár Attila a negyedik helyen végzett szombaton férfi 400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon. 2025. március 22. 15:12 Fedett pályás atlétikai vb: a 4x400 méteres váltó biztosan döntős, Molnár Attila esélyes rá atlétika Fedett pályás atlétikai vb: a 4x400 méteres váltó biztosan döntős, Molnár Attila esélyes rá Egy döntőse már biztosan van a magyar küldöttségnek a pénteken kezdődő nancsingi fedett pályás atlétikai világbajnokságon, mivel a férfi 4x400 méteres váltóban csak finálét rendeznek, de a staféta mellett más számokban is esély kínálkozik a jó szereplésre a magyar szövetség sportszakmai igazgatója szerint. 2025. március 20. 20:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.