Az utóbbi hónapokban szerte a világon imaláncok alakultak, a katolikus templomokban pedig megszámlálhatatlan szentmisét mutattak be azért, hogy Ferenc pápa egészségügyi állapota jobbra forduljon. A Vatikánból érkező hírek sokáig egyszerre voltak nyugtalanítóak, mégis derülátók a katolikus egyházfő állapotáról. És bár a világon az egyházi vezetők mindenhol a pápa gyógyulásáért végzett imára hívták fel a figyelmet, a közérdeklődést, ami a Vatikán felé irányult jelentősen tematizálta egy új pápa megválasztásának lehetősége, amennyiben Ferenc pápa nem küzdi le a tüdőbetegségét.
Ez a figyelem annak tükrében nem meglepő, hogy utoljára 2013-ban élte át a keresztény egyház azt, amikor új pápa irányítása alá került Szent Péter öröksége. Akkor, a történelem során csupán másodszor, XVI. Benedek lemondása miatt kellett összehívni a konklávét, ami mindössze huszonhat óráig tartott.
Volt viszont olyan pápaválasztás is, amikor három teljes éven át nem jutottak dűlőre a bíborosok. 1268-ban IV. Kelemen pápa halála után ült össze a konklávé, ahol csupán 1271-re jutottak egyezségre és lett X. Gergely a pápa. Ez az időszak lehetett volna sokkal hosszabb is, viszont a helyi hatóságok drasztikus módszereket választottak, hogy feloldják a patthelyzetet. A bíborosokat bezárták egy épületbe és csupán vizet és száraz kenyeret adtak nekik, hogy így ösztökéljék őket a megegyezésre. Ez az eset is kellett ahhoz, hogy a későbbiekben, többek közt az akkor megválasztott X. Gergely reformjainak köszönhetően szabályozzák a pápaválasztás menetét.
Az utolsó pápa, aki arra vállalkozott, hogy markánsan hozzányúl ezekhez a regulákhoz, az II. János Pál volt. Ő volt, aki a korábbi 80-ról 120-ra emelte azoknak a bíborosoknak a számát, akiknek kétharmados egyetértésével lehet valaki a katolikus egyház feje. De még így sem rendelkezik minden bíboros pápaválasztó joggal. A Sixtus-kápolnába összehívott konklávén – amit a pápa halála, vagy lemondása után 15-20 nap között össze kell hívni, ez az időszak lehetőséget biztosít a bíborosoknak, hogy Rómába érkezzenek és részt vegyenek a választáson – csak azok lehetnek ott, akik a pápai trón megüresedéséig nem töltötték be a nyolcvanadik életévüket.
A Vatikán, habár az utóbbi években számos esetben enyhített a katolikus egyház különböző szabályrendszerein, a pápaválasztást továbbra is az egyik legszigorúbb hagyomány szerint vezényli le. Ilyenkor a bíborosokat régen befalazták a kápolnába és csupán inni- és ennivalót kaptak. Ez mára annyiban módosult, hogy csupán az ajtót zárják rájuk, de az éjszakát így is a Vatikánon belüli hálókörleteikben tölthetik.
A Sixtus-kápolnába viszont így sem lehet bevinni semmilyen technikai eszközt, valamint az is szigorúan tilos, hogy a kápolnán kívül bárkivel érintkezésbe lépjenek. Mindez a pápaválasztás tisztaságát hivatott biztosítani, hogy minden vita, egyezkedés nyílt lapokkal történjen a bíborosok előtt és ne jöhessenek létre a világi politikában oly sokszor tapasztalt titkos háttéralkuk.
Habár szinte egyértelműnek tűnhet, hogy pápa csak a bíborosok közül kerülhet ki, a valóságban a Vatikán ma is érvényben lévő szabályai szerint ez nem így van.
Gyakorlatilag a világon bármelyik megkeresztelt, nőtlen férfiból lehetne pápa.
Mivel azonban a középkortól a pápai hatalom közvetlen örökösévé a bíborosi kollégium vált, így gyorsan kialakult az a szokásjog, hogy maguk közül választanak pápát a bíborosok. Az utolsó olyan esetekig, amikor ez nem így történt, a tizenharmadik századik kell visszamenni. IX. Gergely például nem volt a pápaválasztó bíborosok tagja, ahogy V. Celesztin sem. Utóbbi ráadásul egy remete életet élő szerzetes volt, akit a bíborosok azért választottak meg, mert előtte különböző egyházon belüli és azon kívüli politikai érdekkülönbségekben patthelyzetbe kerültek és huszonhét hónapon keresztül eredménytelen volt a konklávé. Celesztin az egyik legtisztább lelkű pápaként vonult be a történelembe, akitől távol álltak a politikai harcok. Talán nem véletlen, hogy XVI. Benedek mellett ő az egyetlen, aki önként mondott le a pápai trónról.
Hogy pontosan mi történik a Sixtus-kápolbában pápaválasztáskor, hiába a világ egyik leginkább figyelemmel kísért folyamata, mégsem szivárogtak ki eddig tényleges konkrétumok. Az viszont a pápai rendeletekben le van írva, hogy pontosan milyen szertartásokkal és kötelező, úgymond adminisztrációs feladatokkal kezdődik a konklávé.
Azután, hogy közösen bemutattak egy szentmisét, megválasztják, pontosabban kisorsolják a világi nyelven legegyszerűbben pápaválasztási bizottságnak nevezhető kilencfős testületet. Három bíboros szavazatszámláló lesz, három, aki ellenőrzi az ő munkájukat és kisorsolnak három infirmáriust is. Ők azok, akik a Vatikánon belül elviszik azokhoz a bíboros társaikhoz a mozgóurnát, akik egészségügyi állapotuk miatt személyesen nem tudnak részt venni a konklávén. Mind a kilencen a pápaválasztás végéig betöltik ezt a pozíciót.
A szavazócédula minden esetben négyszögletes, a felső felébe pedig fel van írva, hogy „Eligo in Summum Pontificem”, azaz „Legfőbb Főpappá választom…”. A szavazócédulát a bíborosoknak titokban kell kitölteniük, olvashatóan és lehetőleg fel nem ismerhető kézírással.
Ezután kezdődik a szavazás. Miután mindenki leadta az első szavazatát, a szavazatszámlálók összerázzák az urnát, majd egyesével kihúzzák a neveket és hangosan felolvassák azokat.
A számlálás és az eredmény feljegyzése után a cédulákat az „Eligo” szónál átszúrják, majd egy fonálra felfűzik és elégetik.
Sixtus-kápolna, a pápaválasztás helyszíne
Persze csak akkor, ha rögtön az első szavazásnál valaki nem kapta meg a szavazatok kétharmadát, plusz még egy szavazatot. Ilyenre utoljára 1903-ban került sor, akkor X. Piusz nagy egyetértésben lett a katolikus egyház feje.
Ha ez nem így történik, akkor további szavazások következnek, naponta négy, kettő reggel és kettő este. Ha három nap elteltével is eredménytelen a konklávé, akkor a bíborosok egy nap gondolkodási időt kapnak és nem tartanak szavazást, viszont ekkor is érvényesek a szigorú korlátozások, miszerint a külvilágból nem léphetnek kapcsolatba senkivel.
XVI. Benedek rendelkezései szerint ezután újabb hét szavazás következik, majd még egy nap szünet. Ezt követően már csak egy hétszavazásos sorozat következhet, utána csak arra a két személyre lehet szavazni, akik a legtöbb szavazatot kapták korábban, ők viszont ilyenkor már nem vesznek részt a szavazás menetében. Ilyenre viszont még nem került sor a történelemben, hiszen, ahogy említettük Benedek pápa lemondása óta csak egy pápaválasztás volt, ahol viszont az ötödik voksolás után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből.
Ez ugyancsak egy fontos szertartásos része a pápaválasztásnak. A huszadik század elején alakult ki a szokás, hogy a bíborosok még a kápolna falain belülről jelzik a hívőknek, hogy eredményes volt-e a szavazás. Ilyenkor a felfűzött szavazólapokat egy öntöttvas kályhába teszik, a fekete füst érdekében pedig régen nedves szalmát és szurkot adtak hozzá, amennyiben viszont megválasztották az új pápát, akkor száraz szalmával idéztek elő fehér füstöt, ami a kápolna kéményén jól látható mindenki számára. Ma ezekben már különböző kémiai adalékanyagok segítenek a bíborosoknak.
Mindeközben viszont tovább folytatódnak a tradicionális szertartások odabent.
A megválasztott bíborosnak felteszik a kérdést, hogy vállalja-e a pápaságot, amennyiben igen, akkor megkérdezik, milyen nevet választ magának. Általában valamelyik korábbi pápa nevét szokták felvenni, akit példaképnek tekintenek. Joseph Ratzinger például azért választotta a Benedek nevet, mert egyrészről nagy tisztelője volt Nursiai Szent Benedeknek, a bencés rend megalapítójának, másrészről pedig XV. Benedek éppen az I. világháború alatt volt pápa, az ő béketörekvéseit példaértékűnek tartotta.
Amennyiben ez rövid szertartás is lezajlott, a rangidős bíboros kilép a Szent Péter Bazilika erkélyére, ahol az ő szájából elhangzik a latin mondat: Habemus papam! Ezt követően immáron a fehér pápai ruhában megjelenik a megválasztott új pápa, hogy köszöntse a tömeget és elmondja az Urbi et orbi áldást, majd megkezdje élete végéig tartó egyházi szolgálatát.
Nem esett még szó arról a köztes időről, ami a régi pápa halála (vagy lemondása) és az új pápa megválasztása között van az egész keresztény egyház és a Vatikán működtetése szempontjából. A katolikus egyháznak erre is van rendszere. Az interregnum, azaz "uralkodások közötti” időben úgymond „takaréklángon” működik az egyház. Hivatalosan a camerlengo, a pápai kamarás veszi át az irányítást, az ő munkáját egy háromtagú bíboros testület segíti, ugyanakkor fontos, hogy ebben az időszakban nem hoznak nagy horderejű döntéseket.
Habár, ahogy írtuk, a Sixtus-kápolnában történtekről nem szivárognak ki információk, néhány vatikáni bennfentestől és egyházügyi szakértőtől így is lehet időről időre hallani spekulációkat, hogy a bíborosok között milyen erőviszonyok állhatnak fent. Ezek alapján, sejthető, hogy sokszor nem is az első szavazásoknál két legtöbb szavazatot kapott jelöltből lesz a pápa, hanem kompromisszumos megoldásként a harmadik, vagy negyedik személy lép elő esélyesként, minél tovább tart a konklávé.
Az ilyen hangok szerint jelenleg négy olyan bíboros van, akik a legesélyesebbek arra, hogy valamikor Ferenc pápát kövessék a katolikus egyház élén.
Erdő Péter és Pietro Parolin
Pietro Parolin bíboros, államtitkárt szokták a legesélyesebbnek tartani, ő különösen közel áll Ferenc pápához és hosszú ideje viseli magas egyházi rangját.
Rómán kívül szóba került még Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi pátriárka, aki a Szentföldön betöltött tisztsége miatt számos helyen ismert az egyház köreiben.
Felmerült még a máltai Mario Grech bíboros neve is, ő a katolikus egyház progresszív ághoz tartozik, benne sokan Ferenc pápa szinodális irányvonalának folytatóját látják, ahogy Jean-Marc Aveline francia bíborosban is, akit szintén esélyesként említenek.
Valamint ugyanezen a lapon emlegetik, sőt már 2013-ban is emlegették Erdő Péter, magyar bíboros nevét. Az ő személye abból a szempontból is különleges, hogy már II. János Pál pápa idején is magas rangú európai egyházi tisztséget töltött be - Európai Püspöki Konferencia elnöke volt – kánonjogi tudását pedig a legmagasabb szinten tartják számon. Erdő Péter alapvetően konzervatív nézeteket vall, viszont többször bizonyságot tett, hogy nyitott a párbeszéd felé a progresszív gondolkodásúakkal is.
