A lisszaboni klub honlapján megjelent szombati közleményből azt derült ki, hogy vita támadt a Benfica és a Bajnokok Ligája-negyeddöntős, bajnoki listavezető Veszprém között a kapus visszarendelésének ügyében, ezért a portugálok az európai szövetség (EHF) állásfoglalását kérték.
"A Sport Lisboa Benfica nem elégedett az EHF önkényes és indokolatlan döntésével, amely a klub és a sportoló jogait figyelmen kívül hagyva a magyar klubnak kedvez, ezért a legmagasabb szintű nemzetközi testületekhez fog fordulni" - áll a közleményben, amely kitért arra is, hogy a lisszaboniak mindent megtesznek érdekeik védelmében.
A One Veszprém HC vasárnapi közleménye szerint Palasics kölcsönadása során, tavaly augusztusban olyan szerződés készült, amelyben szerepelt a visszahívás lehetősége meghatározott esetekben. A klub múlt csütörtökön vette fel a kapcsolatot a Benficával és a kapussal. A játékengedély kiadására a nemzetközi szabályzat értelmében 15 nap áll a lisszaboniak rendelkezésére.
A harmincszoros válogatott játékos visszarendelésére azért volt szükség, mert a dán Mike Ulrich Jensen krónikus sérülése kiújult, ezért speciális fizio- és fizikoterápiás rehabilitációra van szüksége.
A nemzeti együttessel Európa-bajnoki ötödik és olimpiai tizedik helyezett Palasicsot korábban a NEKA-nak és a spanyol CB Ciudad de Logronónak adta kölcsön a Veszprém, amely január végén bejelentette, hogy a játékos nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését és a német élvonalban szereplő MT Melsungen csapatához igazol.