A FODMAP-diéta az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott az emésztőrendszeri panaszokkal küzdők körében, különösen azoknál, akik irritábilis bél szindrómában (IBS) szenvednek. A rövidítés a fermentálható oligo-, di- és monoszacharidokat, valamint a poliolokat jelöli, ezek olyan rövid szénláncú szénhidrátok, amelyek egyeseknél nehezen emésztődnek, a vékonybélben rosszul szívódnak fel, a vastagbélben viszont gyorsan fermentálódnak, gázképződést, puffadást, görcsöket, hasmenést vagy székrekedést okozva.
A diétát eredetileg az ausztráliai Monash Egyetem kutatói dolgozták ki, akik kimutatták, hogy az IBS-es betegek 70-75 százalékánál jelentős javulás tapasztalható, ha csökkentik vagy kizárják a FODMAP-csoportba tartozó ételeket. Ebbe a kategóriába tartozik többek között a fruktóz (pl. alma, körte, méz), a laktóz (tejtermékek), a fruktánok (búza, fokhagyma, hagyma), a galaktánok (hüvelyesek) és a poliolok (cukoralkoholok, mint a xilit vagy szorbit).
Ezek az anyagok teljesen természetesen fordulnak elő számos egészségesnek gondolt ételben, így a diéta első hallásra megtévesztő lehet, hiszen nem "rossz" ételek kizárásáról van szó, hanem olyan tápanyagokról, amelyeket egy érzékeny bélrendszer nem képes jól tolerálni.
A FODMAP-diéta három szakaszból áll: az eliminációs fázisban az érintettek szigorúan kerülik a magas FODMAP-tartalmú ételeket körülbelül 4–6 héten át. Ezt követi az újra-bevezetési fázis, amikor egyenként, kontrollált körülmények között ismét visszakerülnek ezek az élelmiszerek az étrendbe, hogy megfigyelhető legyen, melyik okoz tüneteket, és melyik nem. A harmadik szakasz a személyre szabott, fenntartható étrend kialakítása. Cél, hogy minél változatosabban étkezzen az illető, miközben elkerüli azokat a komponenseket, amelyek panaszt okoznak.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a diéta nem mindenki számára ajánlott, és semmiképp sem tekinthető hosszú távon általános egészségmegőrző étrendnek.
Egészséges emberek számára például nem indokolt a FODMAP-mentes étrend követése, sőt, kifejezetten káros lehet, mivel a fermentálható szénhidrátok táplálják a jótékony bélbaktériumokat, és a túlzott kerülésük a bélflóra egyensúlyának felborulásához vezethet. Ugyanakkor azoknak, akik régóta szenvednek puffadástól, hasmenéstől vagy hasi fájdalomtól, és akinél orvosi vizsgálatok kizárták a szervi eredetű betegségeket (pl. gyulladásos bélbetegség, cöliákia), a FODMAP-diéta egy kiváló eszköz lehet a tünetek enyhítésére.
A tudományos kutatások egyre szélesebb körben igazolják a diéta hatékonyságát IBS esetén. Randomizált kontrollált vizsgálatok, köztük a Monash Egyetem és a King’s College London tanulmányai is alátámasztják, hogy a FODMAP-diéta szignifikánsan csökkenti az IBS tüneteit, különösen a hasi fájdalmat és a puffadást. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nem minden IBS-es beteg reagál ugyanúgy: vannak, akik már kis mennyiségű FODMAP-ot sem tolerálnak, míg mások viszonylag sokat is képesek panasz nélkül elfogyasztani. Emellett pszichológiai tényezők – például stressz, szorongás – is nagyban befolyásolják a tünetek súlyosságát, így a diéta gyakran csak egy része a hatékony terápiának.
A FODMAP-diéta tehát nem csodaszer, és nem is mindenkinek való. Szigorú követése hosszú távon nem javasolt, kivéve, ha dietetikus vagy orvos felügyelete mellett, személyre szabottan történik. Jó hír viszont, hogy sokak számára még ideiglenes alkalmazása is jelentős életminőség-javulást hozhat. Ha valaki évek óta kínlódik megmagyarázhatatlan emésztési panaszokkal, és minden más kizárható okot orvos már leellenőrzött, akkor a FODMAP-diéta kipróbálása egy alapos és tudományosan megalapozott lépés lehet – de sose egyedül, hanem szakember segítségével.
