Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szépség az egyik legnagyobb hazugsággal is járhat

2025. április 12. 14:49
Köztudott, hogy minden ember jobban szereti azokat a dolgokat, amik szépek. Ez nincs másképpen akkor sem, amikor embertársainkat ítéljük meg. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy egyfajta felsőbbrendűségnek tekintjük a szépséget, ami kiemel a többi közül. Az esztétika emellett a mindennapjaink része, megjelenik az utcán, a filmekben és még ezer más helyen.

A szépség pszichológiai hatásait már az 1920-as években is vizsgálták. Edward Thorndike, amerikai pszichológus kutatása szerint az emberek jobb véleménnyel rendelkeznek a szebb emberekről.

A szépség ilyen fajta megítélésének, viszont megvannak a negatív hatásai - rossz sztereotípia, miszerint, ami szép az jó is. A jelenségnek specifikus neve is van, ez az úgynevezett holdudvartartás. Az agyunk egy kognitív torzításnak van kitéve, mikor valami széppel találkozunk és ezt a különböző marketing cégek ki is használják.

A holdudvartartás jelenségével legtöbbet a filmiparban találkozhatunk. Szinte mindenkinek eszébe jut kapásból egy filmes karakter, akinek a szerepe e sztereotípia köré épült. Ilyen például a Gossip Girl című filmdrámából Blair Waldorf, vagy éppen a világhírű Jóbarátok sorozatból Rachel Green. Ezeket a szereplőket a szakértők szerint azért gondoljuk intelligensnek, barátságosnak, mivel szépek és karizmatikusak.

Természetesen, mint szinte minden ilyen jelenségnek, ennek is van már tudományos magyarázata. A kutatások eredményei azt állapították meg, hogy valóban lehet összefüggés a szépség és az intelligencia között. A tudósok szerint négy feltételnek kell teljesülnie ehhez:

  1. Az intelligensebb emberek magasabbra képesek törni, mint kevésbé intelligens társaik.
  2. A jobb státuszban lévő férfiak általában szebb nőkkel vannak, mint az alacsonyabb státuszú férfiak.
  3. Az intelligencia örökölhető tulajdonság.
  4. A szépség is örökölhető tulajdonság.

Ez alapján megállapítható, hogy a sikeres férfiak, mindig szebb hölgyekkel mutatkoztak, mint sikertelenebb társaik, illetve a nők az esetek nagytöbbségében, mindig a tehetősebb férfiakat találták szimpatikusabbnak. Ezek alapján nyugodtan tényleg van némi összefüggés e két tulajdonág között.

Szerző: Gombos Ákos

vehir.hu
további cikkek
Tényleg ehető a hó? havazás Tényleg ehető a hó? A TikTok-on több olyan videó is tarol, melyekben „Természetes, ingyen víz” felkiáltással hatalmas lábasban olvasztanak havat, majd teát, vagy mást főznek belőle. A kommentek fele lelkes, a másik fele aggódó. Az utóbbi napok szokatlanul nagy havazása Magyarországon újra előhozta az örök kérdést: vajon ehető a hó? És ha már ennyire tisztának tűnik, tényleg veszélyes lehet? 2026. január 10. 12:24 A bennünk élő jelenetek életmód A bennünk élő jelenetek Mindannyiunk életében vannak jelenetek, amelyek lezáratlanul maradtak. Egy mondat, amit akkor nem mertünk kimondani. Egy helyzet, amely túl gyorsan történt, vagy túl nagy volt ahhoz, hogy feldolgozzuk. Egy kapcsolat, ahol alkalmazkodni tanultunk, miközben lassan eltűntünk benne. Ezeket többnyire nem „traumának” nevezzük, inkább csak annyit mondunk: ilyen az élet. A test és az idegrendszer azonban pontosan emlékszik rájuk. Innen indul a pszichodráma logikája. 2026. január 6. 21:16 Csillagászati csúcsév jön csillagászat Csillagászati csúcsév jön Idén is bőven tartogat látványos égi jelenségeket az égbolt: részleges nap- és holdfogyatkozás, több feltűnő bolygóegyüttállás, valamint kiemelkedően aktív meteorrajok is megfigyelhetők lesznek, derült idő esetén akár szabad szemmel is. Az év legizgalmasabb jelenségeit a Svábhegyi Csillagvizsgáló szakemberei foglalták össze. 2026. január 2. 18:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.