Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C

Erdő Péter: a Szentatya a szívében őrizte a magyar népet

2025. április 21. 11:43 // Forrás: MTI
Szeretettel emlékszünk vissza a Szentatya 2021-es és 2023-as magyarországi látogatására, amelyeken egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a köztévében.

Mint mondta, emiatt is szomorúsággal fogadták a Szentatya halálhírét. Ferenc pápa 2021-es és 2023-as magyarországi látogatása kapcsán felidézte: egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet, egyértelmű volt, hogy találkozni akar velünk mint olyan pásztor, aki a perifériákon élő híveit is szeretettel kíséri. "Nagy tisztelettel hallottuk és láttuk mindig, hogy Ferenc pápa teljes következetességgel képviselte a béke ügyét" - fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros a 88 éves korában, hétfőn elhunyt egyházfő munkásságának legfontosabb elemeiről szólva emlékeztetett: Ferenc pápa mindjárt a megválasztása után hangsúlyozta, hogy az egyház "úton lévő" egyház. A másik jelszava az volt: "ascoltare", vagyis "meghallgatni", "ráhallgatni a környező világra", az egyházra, az egyes emberek a problémáira. Hozzátette: természetesen az egyházban eddig is volt "éhség erre", de ő külön hangsúlyozta.

Erdő PéterErdő Péter

Erdő Péter fontosnak nevezte a teremtett környezet védelmét, ami az egyház tanításában szintén korábban is jelen volt, de Ferenc pápa tanításában külön hangsúlyt kapott.

A bíboros kiemelte azt is: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre, mind a társadalom, mind a világ perifériáján élőkre, akikkel mások alig tartanak kapcsolatot. "Tehát ő szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni" - fogalmazott Erdő Péter.

MKPK: Ferenc pápa egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára

Ferenc pápa egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára - méltatta a hétfőn elhunyt katolikus egyházfőt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az MKPK tagjai megrendülten értesültek a pápa haláláról - írták, kiemelve: Ferenc pápa személyes példát mutatott különösen a szegények, az elesettek és a rászorulók iránti szeretetből.

A sajtóközlemény szerint a tagok hálával emlékeznek Ferenc pápának "a világ magyarságához, illetve Magyarországhoz fűződő különleges kapcsolatára, amelyről hazánkban tett utazásain túl is számos egyéb gesztuson keresztül biztosított bennünket".

Az MKPK közleményében arra kér "minden jószándékú embert", hogy imáiban emlékezzen meg Ferenc pápáról, a hitközösség tagjait pedig arra bíztatja, imádkozzanak egyházukért.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.