A katonai vezetés számol azzal, hogy egy háborús konfliktushoz közel vagyunk. Mintha ezt nem látná az is, aki egy szatyor zsemléért indul a határ menti kisboltba. Ukrajna lángol, Oroszország a határ másik végén áll, Brüsszel pedig pénzt, paripát, fegyvert tol az egészbe, miközben egyesek szerint az a botrány, ha egy ország nem díszletként tartja fenn a saját hadseregét.
De ne hagyjuk, hogy a józan ész útjába álljon egy újabb "kormánybuktató bomba", amit Magyar Péter dobott be, szokás szerint éppen akkorra időzítve, amikor róla kezdenek sokkal személyesebb és sokkal botrányosabb videókról pletykálni.... Azt persze már nem említi, hogy a NATO tagjaként Magyarországnak pontosan az a dolga, hogy ne díszegyenruhás influenszerekkel, hanem valódi hadra fogható haderővel rendelkezzen, különösen akkor, amikor a kontinens keleti vége nem politikai táncparkett, hanem lövészárok.
És tegyük is gyorsan rendbe ezt a "békementalitás vs. háborús készültség" paradoxont, amit a politikai kampányromantika most éppen felfújt, mint egy olcsó strandlabdát Balatonvilágoson. Ugyanis ebben nincs ellentmondás, ez államférfiúi kötelesség. Mert miközben a magyar kormány – sok más országot megelőzve – következetesen a béketárgyalások mellett teszi le a voksát, a határainkon túl éles lőszerrel írják a geopolitikai naplót.
A kettő tehát nem kizárja, hanem feltételezi egymást, mi békét akarunk, de közben nem felejtjük el, hogy a béke legfőbb garanciája a saját erőnk.
És most álljunk meg egy pillanatra. Vajon mit mondana Magyar Péter, ha a miniszter azt mondta volna, hogy felesleges a hadsereg, és úgyis jön a béke, öleljük meg egymást, aztán várjuk a csodát? Akkor talán arról harsognának a posztjai, hogy a kormány védtelenül hagyja az országot, és "ezért kell rendszerváltás".
De mivel most épp a realitások talaján beszél a honvédelmi miniszter, jön a drámai zenei aláfestés, a kiemelt mondatfoszlányok, és a jól bevált narratíva: Magyarország háborúba sodródik! Spoiler: nem sodródik. Ellenben felkészül. Mert az nem államvezetés, ha virágot fonogatunk a határon és bízunk benne, hogy majd megússzuk, mint a jó tanuló a tornából felmentést. A történelem éppen elégszer adott intőt a naivitásból, ideje végre tanulni belőle.
És végül egy gondolat a katonákról, akiket most újra közéleti mémmé próbál gyúrni a belpolitikai cirkusz. A magyar honvédség nem arra van, hogy csákóban masírozzon augusztus 20-án, miközben az influenszerek drónnal követik őket a Lánchídon. A honvédség arra van, hogy ha eljön a nap – amit senki sem kíván –, akkor legyen kinek a vállára akasztani azt a puskát, és legyen benne erő, képzettség és önérzet. Ezt nevezik nemzeti szuverenitásnak. Nem szlogen, nem kampánykellék, ellenben a legkomolyabb dolog, ami egy ország életében létezhet.
Szóval ha valaki szerint az a botrány, hogy a honvédelmi miniszter hadra fogható hadsereget akar, akkor őszintén: mit gondol, mire való a honvédség? Ünnepi szavalókörre? Netán virágot szedni Magyar Péter saját babérkoszorújához?
Inkább kérjük az újabb leleplezést. Mondjuk arról, hogy a tűzoltók tüzet oltanak.
