Az egyik ok az lehet, hogy a hála kimutatása bizonyos fokú sebezhetőséget igényel. Amikor kifejezzük az elismerésünket, gyakorlatilag elismerjük, hogy szükségünk volt valamire, vagy hogy mások tettei fontosak számunkra. Ez a sebezhetőség azonban nem gyengeség, hanem az emberi kapcsolatok alapvető része.
Egy másik tényező a társadalmi normák és elvárások. Sok kultúrában a függetlenséget és az önellátást nagyra értékelik, és a hála kimutatása olykor azt a látszatot keltheti, hogy nem vagyunk teljesen önállóak. Emellett attól is tarthatunk, hogy a hála túlzott kifejezése "nyomulósnak" vagy színpadiasnak tűnhet, pedig valójában az őszinte elismerés az emberi kapcsolatok egyik legőszintébb gesztusa.
Gyakran azért is nehéz hálát mutatni, mert nem tanuljuk meg, hogyan tegyük ezt természetes módon. Az oktatás, a családi minták vagy a mindennapi élet során nem mindig kapunk pozitív példákat arra, hogyan lehet kifejezni az elismerést. Pedig a hála egyszerű kifejezései – legyen szó szavakról, tettekről vagy apró figyelmességekről – óriási hatással lehetnek. Ugyanakkor úgy hiszem, számos negatív történet is társulhat a hála érzetéhez, és sajnos utána gyakran tévesen ugyan, de akkor is úgy érezzük, tartozunk a másiknak, adósai lettünk.
A hála kimutatása nemcsak a másik félnek, hanem magunknak is jót tesz. Kutatások kimutatták, hogy azok, akik rendszeresen kifejezik hálájukat, boldogabbak, kevésbé stresszesek és erősebb kapcsolatokkal rendelkeznek. Az elismerés kifejezése pozitív spirált indít el: a megköszönés és a viszonzás öröme mindkét fél számára emlékezetessé teszi a pillanatot, ezért úgymond ragadós...
