Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Balaton-átevezés júliusban, immár nyolcadszor

2025. június 4. 14:55 // Forrás: MTI
Július 12-én nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Stopper Úszóházában szerdán tartott sajtótájékoztatón Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere kiemelte, hogy náluk valóban otthonra talált a Balaton-átevezés, a város befogadta, magáénak érzi az eseményt.

"Büszke vagyok arra, hogy egyre többen kötik Zamárdihoz az átevezést" – hangsúlyozta, majd hozzátette, tervezi, hogy az idén teljesíti a távot.

A Balaton-átevezés létrehozóinak az a célja, hogy közel vigyük a sportolni vágyókhoz a vízi sportot. Hiszünk benne, hogy a közel ötezer résztvevő, illetve a versenyzőkkel érkező barátok és ismerősök ismét szép élményeket szereznek az eseményen

– fejezte ki reményét Dalnoki Balázs, a névadó főszponzor Hervis Sport és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Megemlítette, hogy az sem lesz bajban, aki otthon felejti valamelyik sporteszközét, vagy a napszemüvegét, mert cégük a helyszínre kitelepülve segít rajtuk, vásárolni és bérelni is lehet felszerelést.

Mint mondta, a kísérőket fesztiválhangulat várja, ők a parton sportolhatnak. "A siker fokmérője a résztvevők száma, és remélem, hogy idén is nő az átevezők mezőnye" – tette hozzá.

Vida Gergely, a magyar szövetség szervezési igazgatója, a Balaton-átevezés főszervezője kiemelte, hogy idén átlépik a húszezredik befutó-érem számot. Minden átevező ugyanis úgynevezett befutó-érmet kap, ami az idén megújul és "igazán tetszetős formában" kerül a versenyzők nyakába.

Vida Gergely arról is beszélt, hogy minden évben igyekeznek megújulni.

Mivel céljuk a környezet védelme, az ökolábnyom csökkentése, ezért idén a kiemelt támogató MOL jóvoltából nem csak a hidratációt segítő ásványvizekkel járulnak hozzá az esemény sikeréhez, hanem MOHU Fesztivál REpont automatákat állítanak fel.

Az eseményre nevezni online július 9-ig lehet, de 12-én a helyszínen is fogadják a jelentkezőket.

vehir.hu
további cikkek
300 tonna pontyot telepítettek tavaly a Balatonba közélet 300 tonna pontyot telepítettek tavaly a Balatonba Több mint 300 tonna ponty, kötelezettségen felüli süllő- és csukatelepítések, valamint a menyhal-visszatelepítési program folytatása jellemezte a 2025-ös évet a Balatonon – írta az Agroinform. 2026. március 2. 10:44 Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Navracsics Tibor: a Balaton folyamatosan megújuló erős térség Balaton Navracsics Tibor: a Balaton folyamatosan megújuló erős térség A Balaton térsége folyamatosan megújuló erős régió, és míg korábban szezonális érdeklődés jellemezte, addig mára ez az egész esztendőre kiterjed - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Balatonfüreden. 2026. február 19. 12:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.