Észak-Korea mindenható vezetőiről – a dinasztia szerint Kim Ir Szenről, Kim Dzsongilről és Kim Dzsongunról – számos legenda kering a kommunista ország féltve őrzött határain belül. Például a Nagy Vezér (Kim Ir Szen) születését állítólag egy szivárvány jelezte a Pektu-hegy fölött, életében pedig képes volt a teleportálásra. Fia, Kim Dzsongil, a Kedves Vezér találta fel a hamburgert, habár széklete sohasem volt az észak-koreai narratíva szerint, halálát pedig még a varjak is meggyászolták. A legifjabb vezetőnek, a Bölcs Vezérként emlegetett Kim Dzsongunnak már kevesebb ilyen természetfeletti képességet tulajdonít az állami propaganda – vélhetően a vezető európai tanulmányai után rájött, hogy a végtelenségig nem lehet irracionális hírekkel megtölteni az emberek fejét – ugyanakkor kegyetlenségei őt is hírhedtté tették szerte a világon. Gondoljunk csak arra, amikor saját nagybátyját árulás vádjával légvédelmi rakéta elé állította és azzal végezte ki.
Mindezek tudatában nehéz elképzelni, hogy Észak-Korea mindenható urai közül a középsőnek, Kim Dzsonilnek egy egészen hétköznapi hobbija is volt, amivel aligha tűnt volna ki bármelyik nyugati társadalomból - szenvedélyesen szerette a filmeket. Állítólag több mint húszezer darabból álló filmgyűjteménye volt, benne számos hollywoodi klasszikussal, B-kategóriás horrorokkal és harcművészeti filmekkel. Sőt, könyvet is írt a filmekről, amit 1973-ban publikáltak A film művészetéről címmel. Ebben azt fejtette ki, hogy a film nem pusztán szórakoztatás, hanem hatékony propagandaeszköz is tud lenni. Éppen ezért nem meglepő, hogy a kommunista rezsimben már az 1994-es hatalomra jutása előtt a filmgyártást a forradalmi ideológia szolgálatába kívánta állítani. Sőt, nemzetközi sikerekről álmodott. Filmfesztiválokról, ahol az észak-koreai filmek letarolják – nem fegyverekkel és bombákkal – a díjakat. Ugyanakkor hamar felismerte, hogy az észak-koreai filmesek technikai tudása és látásmódja nem elég a világszínvonalhoz.
Annak érdekében, hogy mihamarabb felzárkózzanak a nemzetközi filmvilághoz, Kim Dzsongil egészen elképesztő eszközhöz folyamodott. Elrendelte, hogy dél-koreai és japán filmeseket raboljanak el és állítsanak az észak-koreai filmgyártás felvirágoztatásának szolgálatába. Legalább tizenegy szakembert hurcoltak Észak-Koreába a hetvenes és nyolcvanas években, közülük többen soha nem tértek vissza onnan. Kim meggyőződése az volt, hogy egy megfelelően "átnevelt" rendező képes lenne a kommunista eszméket népszerűsítő, egyben látványos filmeket készíteni.
Kim forradalmi módszerének a dél-koreai filmipar két akkori sztárja, Sin Szangok, rendező és párja, a híres színésznő, Csve Ünhi voltak a leghíresebb áldozatai.
Sin Szangok a hatvanas években virágzó stúdiót üzemeltetett, ahol több mint háromszáz film készült, számos alkalommal felesége főszereplésével. Házasságuk azonban idővel megbicsaklott, ezzel együtt a színésznő karrierje leszállóágba került, de mellette Sin stúdióját is pénzügyi nehézségek sújtották. A sztárpár külön utakon folytatta az életét, de ekkor lépett közbe Kim Dzsongil és az ő mesterterve.
Csve Ünhit Hongkongban titokban elrabolták, amikor az egy filmszerep miatt tárgyalásra érkezett, amikor pedig ex-férje utánament, hogy megtalálja, az észak-koreai titkosszolgálat őrá is lecsapott és a kommunista államba hurcolta.
A cél egyértelmű volt: át akarták nevelni őket megbízható és a Kim dinasztiához lojális észak-koreaivá, majd a filmiparban szerzett tudásukat és hírnevüket felhasználva díjnyertes mozifilmeket gyártatni velük. Érdekesség, hogy a kommunista állam sosem ismerte el hivatalosan az elrablásukat, azt hangoztatták, hogy önszántukból mentek Észak-Koreába.
A filmes házaspár
Az országba érkezésük után mindkettőjüket külön-külön tartották fogva. Sin Szangok kétszer is megpróbált megszökni, amit két év börtönnel toroltak meg. Csve pedig hosszabb időt töltött házi őrizetben. Állandóan propagandafilmeket nézettek velük, célzottan az „átnevelés” érdekében. Csak 1983-ban találkozhattak újra, miután Kim úgy ítélte meg, hogy „megbízható” észak-koreai állampolgárokká váltak.
A rendezőpáros Észak-Koreában a Kedves Vezér javaslatára újra összeházasodott, majd a következő négy évben hét filmet készített Kim Dzsongil megbízásából.
A legismertebb közülük az 1985-ben bemutatott Pulgaszari, ami a középkori, feudális Koreában játszódik. A történet szerint egy zsarnoki király uralkodik a nép felett, a parasztok pedig egyre elégedetlenebbek és lázadásra készülnek. A király elrendeli, hogy minden fémtárgyat gyűjtsenek be, hogy azokból fegyvereket készíttessen, és még hatékonyabban elnyomhassa a népet. Ekkor egy idős kovács, aki börtönbe került, rizsből és agyagból egy kis szobrocskát formál, amit a lánya vércseppe életre kelt, a lény pedig hatalmas szörnyeteggé növekszik. Ő Pulgaszari, egy félelmetes, szarvakkal borított, Godzillára emlékeztető hüllőszerű lény. Vezetésével a parasztok fellázadnak, és végül sikerül megdönteniük a zsarnok király hatalmát.
A film sokak szerint csak egy olcsó Godzilla másolat, kétségkívül felhelyezte hírével Észak-Koreát a filmes térképre.
Az alkotás Kim értelmezése szerint a nép erejét és a forradalom dicsőségét méltatta, de sokan olvasták úgy is, mint a kommunista hatalom természetének kritikáját. Ironikus módon maga Sin Szangok is így értelmezte a művet.
A házaspár a kommunista vezető elégedettsége ellenére sem hagyhatta el az országot, 1986-ban viszont mégis történt valami. Addigra Kim annyira biztos volt a hűségükben, hogy már lazítottak a szigoron, ami a külföldi utakat illette.
Abban az évben Sin és Csve Bécsbe utaztak egy filmfesztiválra,természetesen Kim Dzsongil jóváhagyásával. Itt pedig kihasználták az alkalmat és megszöktek az őket kísérő észak-koreai kísérők elől. Rávették az őröket, hogy külön taxival menjenek a szállásra, ők viszont a sofőr segítségével egyenesen az amerikai nagykövetségre menekültek, ahol menedékjogot kértek. Észak-Koreában sokáig ezért azt hitték, hogy az USA rabolta el őket, ezért követelték a kiadatásukat. Az Egyesült Államok azonban védelmet biztosított számukra.
A menekülés után Sin és Csve az Egyesült Államokban éltek, ahol a férfi újra rendezni kezdett, de ezek az alkotások már nem értek el olyan sikereket, mint korábbi koreai filmjei. 1994-ben hazatértek Dél-Koreába, ironikusan pont akkor, amikor Kim Dzsongil hatalomra került.
Sin 2006-ban, 79 évesen hunyt el, felesége pedig 2018-ban, kilencvenegyéves korában követte őt.
Végezetül álljon itt a Pulgaszari, mint a huszadik század egyik furcsa kultuszfilmje, ami bemutatja, mire képes egy diktátor, ha a kultúrát a saját szolgálatába akarja állítani.
