Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma

2025. június 19. 12:12
Négy nap alatt száz filmet láthat a közönség az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Szerdán kezdődött és szombatig tart a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen a nézők száz magyar filmet nézhetnek meg kedvezményes áron, és több alkalommal az alkotókkal is találkozhatnak. A fesztiválra érkező filmes szakemberek szerda délután a Fotonban gyűltek össze egy állófogadásra, ahol Csáky Attila fesztiváligazgató és Káel Csaba, a területért felelős kormánybiztos mondtak rövid köszöntőt.

Csáky AttilaCsáky Attila

Csáky felidézte, hogy idén 130 éves a mozi – a Lumiére testvérek 1895-ben mutatták be első, legendássá vált filmjüket a pályaudvarra érkező vonatról –, Magyarország pedig hat éven belül felzárkózott az új technológiához. A fesztiváligazgató hangsúlyozta: a magyar film közös kultúrkincsünk, összeköt bennünket, a filmes közeghez pedig jó érzés tartozni, mert a szakembereket összeköti a hit, hogy jó ügyért dolgoznak. Molnár Ferenc regényhőseihez, a Pál utcai fiúkhoz hasonlította a szakmát: a film egy olyan közös grund, amiért érdemes álmodni, amiért érdemes együtt tenni, valami többletet hozzáadni. 

Káel CsabaKáel Csaba

Káel Csaba a Fotonban megnyílt, a száz évvel ezelőtt született Makk Károly munkásságát bemutató kiállításra reflektált beszédében. Makk tanítványaként személyesen is megtapasztalhatta az alkotó elképesztően erős mesélő attitűdjét, azt a hozzáállását, hogy az emberben megszülető történeteket el kell mesélni. Munkásságából árad az élet szeretete: azt vallotta, bármely korban is élünk, élveznünk kell az életet, mert nincs másunk. Saját története is ezt mutatta: élni kellett az ötvenes évek élhetetlen világában is, energiával és életösztönnel kellett és lehetett létezni az ’56 utáni sötét időszakban is.

A szélesebb közönség számára szerda este kezdődött a programsorozat az Óváros téren, a Hogyan tudnék élni nélküled vetítésével. A film előtt házigazdaként Porga Gyula polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Arról beszélt, hogy Veszprém kettős örökséget tart életben a MOZ.GO befogadásával: egyfelől a hetvenes-nyolcvanas évek televíziós találkozóinak örökségét, amiket itt, ebben a városban rendeztek meg; másfelől pedig az Európa Kulturális Fővárosa örökségét is, vagyis azt a kísérletet viszi tovább, hogyan lehet a kultúra eszközével közösséget, várost és régiót építeni.

Porga GyulaPorga Gyula

A polgármester szavaihoz kapcsolódott Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki rámutatott: a Balaton és Veszprém is kedvelt filmes helyszín, számunkra azonban ez a térség nemcsak díszlet, hanem élettér is. Méltatta a fesztivált, ami néhány év alatt a Filmpiknik ötletéből egy rangos, országos seregszemlévé nőtte ki magát.

Navracsics TiborNavracsics Tibor

A négy nap során három városban száz filmet vetítenek kedvezményes áron, emellett kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek, és kísérőrendezvényként koncerteken is részt vehetünk. A teljes program a fesztivál honlapján található meg

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
A Foton ősszel és télen is rangos premiereknek és fesztiváloknak ad otthont kultúra A Foton ősszel és télen is rangos premiereknek és fesztiváloknak ad otthont Veszprém ősszel és télen is a filmművészet központjává válik: Oscar-díjas rendezők új filmjei, nemzetközi fesztiválok és közönségtalálkozók várják a nézőket a veszprémi várban található Foton Audiovizuális Centrumban. A programsorozatot Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere és Németh Rajmund, a Foton filmes programjainak szervezője mutatta be a sajtó képviselőinek. 2025. október 3. 14:17 A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Magyar Mozgókép Fesztivál A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, ahol több kategóriában adtak át elismeréseket. A Huszárik Zoltán-díjat Bertha Lívia rendező vehette át. 2025. június 22. 10:42 Heten vehettek át életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Magyar Mozgókép Fesztivál Heten vehettek át életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Makó Mari casting direktor, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Bordán Irén színművész, Gálffi László színművész, Robert Lantos producer, valamint Koltai Lajos operatőr, rendező vehették át a Magyar Filmakadémia és a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait péntek este a Balatonfüreden tartott gálán. 2025. június 21. 11:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.