Éles József klubigazgató szerint a döntés súlya hatalmas, és komoly dilemmát jelent számára, hogy elengedje-e egy több mint másfél évtizedes építkezés eredményét. Mint fogalmazott: „Az egyik szemem sír, a másik nevet.” A klub hosszú évek óta saját nevelésű játékosokra épít, korábban ezzel a filozófiával sikerült a nemzetközi porondra, az Európa-liga mezőnyébe is eljutni.
A szakvezetés azonban jelenleg nem látja biztosítottnak a megfelelő versenyképes keret kialakítását. A klubnál úgy vélik, hogy egy „olcsó csapattal” való indulás nem lenne méltó a korábbi sikerekhez, jelenleg pedig csak egyetlen sornyi, NB I/B-s szintű játékos áll rendelkezésre.
„Ha most valaki tudna minket támogatni, akkor biztosan indulnánk”
– hangsúlyozta Éles, hozzátéve: egy névadó szponzor anyagi hozzájárulása kulcsfontosságú lenne egy ütőképes csapat összeállításához, amelyben a tapasztalt játékosok mellett a klub saját nevelésű fiataljai is lehetőséget kapnának.
A végső döntés tehát még nem született meg, a klubvezetés mérlegeli a szakmai, anyagi és erkölcsi szempontokat egyaránt.
