Endre a kérésünkre – humoros énjét nem takargatva – megosztotta velünk, hogy a cím egészen konkrétan zuhanyzás közben jutott eszébe, hiszen az eredeti Hőguta volt. Most új színházban, új címmel, más szereplőkkel turnézik a darab:
„Ezt a darabot már egyszer megrendeztem a Veres 1 Színházban, csak akkor még más címen futott. Ott lekerült a repertoárról, a Hangjegy Színház pedig arra kért, hogy adjak új címet, nehogy összekeverjék. És így lett a Spanyolhátha. Jó cím, annyi veszélye van azonban, hogy ma már az emberek nemhogy mondatokat, de szavakat is alig olvasnak végig, így azt hihetik, a betegségről van szó. Pedig ez egy vígjáték, igazi bohózati alaphelyzettel, tele csavarokkal. Egy pénzzel teli táska rossz kezekbe kerül – vagy jókba? – és innen indul a lavina. A táskák keverednek, a gazdák kergetik a táskákat, közben meg kirajzolódik egy nagyon is ismerős középosztálybeli világ. Olyan embereké, akik keresnek annyit, hogy megéljenek, de az álmaik már elérhetetlenül messze vannak. És ez a darab, miközben szórakoztat, erről is szól. Hogy mi mindent hajlandó az ember kockáztatni az álmaiért.”
Endre nem először vállal kettős szerepet: „Tudok úgy rendezni, hogy közben a színpadon vagyok. Megtanultam, hogy hogyan kell kívülről látni magam. Olyan, mintha térképen nézném az egészet: tudom, ki merre van, hova kell lépnie, mitől működik a ritmus. Rendezőként az alap kiinduló viselkedésem, hogy kedves vagyok. Én azt szeretem, ha a színészek értik, mit csinálnak, hogy tudják, miről szól a jelenet, mi a mögöttes tartalom. Ritkán kiabálok, néha persze muszáj fegyelmezni, de inkább humorral oldom a dolgokat. Szerintem a próbán is az a fontos, hogy jó legyen a hangulat, mert a néző is érzi, ha szeretettel készült valami.
Vannak olyan poénok, amik az eredeti angol verzióban másképpen hatnak, másért viccesek. A darab két férfi főszereplője fel van háborodva, hogy manapság túl gazdagok a nyugdíjasok. Ez Angliában azért vicces, mert igaz, hiszen túl erős a szociális háló, nálunk meg pont azért vicces, mert nincs így.
Endre egyébként rengetget dolgozik, szinte mindennap előadása van, de mint mondja, motivált: „Most is tele vagyok munkával. Ez jó, de néha fárasztó. Mindig van valami hiányérzet is – mert az ember sosem tud mindent megcsinálni, amit szeretne. De én már nem akarok mindent. Csak azt, amit élvezek. És amiben hiszek. Persze jó lenne valami történelmi sorozatban vagy filmben játszani, hiszen nagyszerűen vívok, és a lovaglás is jól megy, de persze a Sztárboxot is elvállalnám, hogy végre kötelezzen valaki az edzésre. A Pokoli rokonokban Turi Gézát játszom, ő egy nem túl kisportolt figura, így muszáj volt ennek eleget tennem.”
A Spanyolhátha című előadásról itt olvashat bővebben. Jegyet itt vásárolhat.
Fotók: Győrfi Forgács Beáta

