A házigazdák egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.
Női Eurokupa, csoportkör, 2. forduló, 2. csoport:
Csehország-Magyarország 20-31 (9-15)
Prága, 1100 néző, v.: Prastalo, Balvan (bosnyákok)
a magyar gólszerzők: Klujber 6, Kuczora 5, Vámos 4, Tóvizi, Simon, Albek 3-3, Hársfalvi, Kovács A., Márton 2-2, Grosch 1
lövések/gólok: 46/20, illetve 52/31
gólok hétméteresből: 0, illetve 3/1
kiállítások: 8, illetve 2 perc
Látványos tűzijáték, nagyszerű hangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Sparta Praha sportcsarnokában, az UNYP Arenában.
A kezdés előtt ünnepélyesen elbúcsúztatták Iveta Koresovát, aki 113 mérkőzésen 498 gólt szerzett a cseh válogatottban. Az irányító korábban csaknem tíz évig a német élvonalban játszott.
A magyarok keretéből ezúttal Janurik Kinga és Szmolek Apollónia maradt ki.
A találkozó négy perc késéssel kezdődött, mert az egyik háló lyukas volt, de Szemerey Zsófi és Kuczora Csenge az egyik bosnyák játékvezető segítségével orvosolta a problémát, amíg a létesítmény személyzete az illetékes munkatársat kereste.
Védekezésben és támadásban is összeszedett játékkal, jól kezdtek a magyarok, akik hatékonyan használták ki, hogy a csehek a kapusuk lecserélésével egy ideig létszámfölényes akciókkal próbálkoztak.
A hazaiak szövetségi kapitánya, Hlavaty Tamás - a Győr korábbi másodedzője - már 12 perc után időt kért, de a vendégek már 11-4-es előnyben voltak, mivel három és fél perc alatt 5-0-s sorozatot produkáltak.
A védekezésre a cseréket követően sem lehetett panasz, a támadások hatékonysága viszont visszaesett, a szünetig hátralévő 12 percben csak egy magyar találat született, ennek ellenére harminc percet követően magabiztosan vezettek Vámos Petráék (9-15).
A szurkolók a szünetben közös képeket és aláírást kérhettek többek között Markéta Jerábkovától és Jana Knedlíkovától. Előbbi két évig szerepelt Érden, később kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, a legutóbbi világbajnokságon pedig gólkirály volt, utóbbi pedig hatszoros BL-győztes és öt évet töltött Győrben.
Hlavaty a meccs háromnegyedéhez közeledve megint időt kért, mert egy 3-0-s sorozattal közelítettek a tízgólos különbséghez a magyarok. Tóvizi Petra a századik válogatott meccsén lépett pályára, Varga Emília pedig ezúttal mutatkozott be a nemzeti együttesben.
Ekkorra már minden kerettag pályára került, és tíz perccel a vége előtt összejött a közte tíz a vendégeknek.
Szemerey Zsófi nyolc, Bukovszky Anna hat védéssel járult hozzá a sikerhez.
A túloldalon Veronika Kafka Malá öt, Kamila Kordovská és Charlotte Cholevová négy-négy, Valerie Smetková, a Szombathelyi KKA jobbátlövője három góllal, Sabrina Novotná tíz, Patricie Wizurova három védéssel zárt.
A két csapat 18. egymás elleni mérkőzésén egy cseh siker mellett a 17. magyar győzelem született.
Az Eurokupában a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve a következő Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt a jövő évi Eb selejtezősorozatában. A másik kvartettben Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel.
A csoportok első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe.
A magyar együttes legközelebb a norvégiai Strauméban lép pályára, ahol a novemberben és decemberben sorra kerülő holland-német közös rendezésű világbajnokság előtt részt vesz egy felkészülési tornán.
November 20-án Szerbiával, 22-én a házigazdákkal, 23-án pedig Spanyolországgal játszik, az Eurokupában pedig március elején kétszer is megmérkőzik az Eb-ezüstérmes, olimpiai és világbajnoki harmadik helyezett Dániával.
