Golovin Vlagyimir együttese Szenegált, Iránt és Svájcot is legyőzte 's-Hertogenboschban a csoportkörben, így a maximális négy ponttal érkezik a középdöntőbe. Itt szerdán 18 órától a román, pénteken ugyancsak 18 órától a japán, majd vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dán csapat ellen lép pályára, immár Rotterdamban.
A középdöntő első két helyezettje jut a legjobb nyolc közé. Amennyiben ez a magyar válogatottnak sikerül, úgy a kieséses szakaszban is Rotterdamban szerepel majd.
A csoportkörből az E és F jelű kvartettek küzdelmei kedden (ma) érnek véget, miközben a II. középdöntős csoportban már ezen a játéknapon sor kerül az első fordulóra.