A karácsony az év azon pontja, amikor a szakrális és a profán világ találkozik. A templomokban a liturgiát követjük, otthon a családi rituálékat, a naptárunkban pedig december 25-öt látjuk bekarikázva. De vajon elgondolkodtunk-e már azon, miért pont ekkor? Ha kinyitjuk az evangéliumokat, és megpróbáljuk „helyszínelőként” rekonstruálni az eseményeket, hamar rájövünk, hogy a bibliai leírások és Jézus korának szokásai közt némely esetben tátongó szakadék van.
Lukács evangélista, aki a legpontosabb részletekkel szolgál Jézus születéséről, megemlíti, hogy a környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, és éjszaka őrizték nyájukat. Márpedig Júdea hegyvidékén a december hideg, esős, és nem ritka a hó sem. A korabeli pásztorkodási szokások szerint a nyájakat tavasztól (a pészah idejétől) legkésőbb októberig tartották kint a legelőkön. Az első őszi esők beköszöntével az állatokat fedett helyre terelték. Ha tehát a pásztorok kint voltak a mezőn, az esemény sokkal inkább történhetett egy enyhe tavaszi éjszakán vagy a betakarítás idején, mintsem a tél közepén.
Júdea manapság
Adódik a kérdés, ha nem decemberben történt, miért ragaszkodik hozzá az egyház közel 1700 éve? A válasz a Római Birodalom valláspolitikájában keresendő. Az őskeresztények ugyanis az első két évszázadban nem is ünnepelték a születést, számukra a feltámadás, a húsvét volt a hit origója.
A 4. században azonban a kereszténység államvallássá válása előtt egy komoly akadállyal nézett szembe: a népszerű pogány ünnepekkel. December végén ünnepelték a rómaiak a Saturnaliát, a féktelen mulatozás idejét, és ami még fontosabb, december 25-én volt a Sol Invictus, a „Legyőzhetetlen Nap” születésnapja.
Az egyházatyák ekkor egy pragmatikus és szimbolikus döntést hoztak. Ahelyett, hogy tiltották volna a népszerű népünnepélyt, „megkeresztelték” azt. Ha a pogány világ a Nap újjászületését ünnepli a téli napforduló után, mi lehetne alkalmasabb időpont a keresztények számára, hogy a „világ világosságának” eljövetelét hirdessék? A tartalom kicserélődött, a dátum maradt.
Ha elfogadjuk, hogy a napot a szimbolika, és nem a történeti hűség jelölte ki, még mindig ott az évszám kérdése. Itt érünk el a történelemtudomány egyik legironikusabb tényéhez, miszerint Jézus valószínűleg „Krisztus előtt” született.
A ma használt időszámításunkat az 525-ben élt Dionysius Exiguus szerzetesnek köszönhetjük, aki megpróbálta visszafejteni az éveket Róma alapításáig. Dionysius azonban elszámolta magát. Nem vette figyelembe a 0. év hiányát, és elvétett néhány uralkodói dátumot is.
A modern kutatás, összevetve Nagy Heródes halálát (Kr. e. 4), a népszámlálási adatokat és a csillagászati jelenségeket (mint a Jupiter és a Szaturnusz Kr. e. 7-es együttállása), arra a következtetésre jutott, hogy a valódi születési dátum Kr. e. 7 és Kr. e. 4 közé tehető.
Hogy ez elvesz-e bármit a karácsony értékéből? Éppen ellenkezőleg. Azt bizonyítja, hogy az ünnep lényege nem a naptári pontosságban, hanem a mögötte rejlő üzenetben van.
