Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az összetartozás és a béke üzenetével indult az év

2026. január 1. 10:12 // Forrás: mti
Az egymás iránti megértést, a szeretet erejét és az összetartozás örömét állította újévi köszöntője középpontjába Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki szerda éjfél után a közmédia csatornáin szólt az országhoz. Az államfő az új esztendő alkalmából Kapu Tibor kutatóűrhajóssal együtt köszöntötte a nézőket. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Sulyok Tamás hangsúlyozta, az előttünk álló évben is szükség van erőre és bátorságra ahhoz, hogy meglássuk a jót egymásban, és világosan kijelöljük személyes céljainkat. Mint fogalmazott, sokszor éppen a kudarcok segítenek hozzá bennünket ahhoz, hogy végül előrébb jussunk.

Az államfő az ősi hagyományokat idézve emlékeztetett: az ember igazán nagy dolgokra csak közösségben képes, egymástól elszakítva a lét is értelmét veszti.

A köztársasági elnök jó egészséget kívánt mindenkinek, Magyarországon és a világban élő magyaroknak egyaránt, és arra buzdított, hogy ahol nehézség támad, ott őszinte odafordulás és bátorító szavak szülessenek. A fiatalokat a boldogság és a siker útjának megtalálására, az idősebbeket az élet rejtett üzeneteinek felismerésére biztatta. Beszédében kitért a természet védelmének fontosságára, valamint arra is, hogy az új évben is szülessenek világszínvonalú eredmények a tudomány, a kultúra és a sport területén.

Külön felhívta a figyelmet arra, hogy január elseje a béke világnapja, és azt kívánta, hogy 2026 Európa számára is a béke esztendeje legyen.

Kapu Tibor köszöntőjében felidézte, hogy a mögöttünk hagyott év élete egyik legmeghatározóbb időszaka volt. Mint mondta, magyar szó hangzott el a világűrben, és a magyar zászló az ember által elérhető legnagyobb magasságba emelkedett. Hangsúlyozta, hogy küldetését magyarként, magyar tudományos kísérletekkel teljesíthette, és büszke arra, hogy megmutathatta, mire képes a nemzet.

A kutatóűrhajós szerint a sikerek mögött mindig szorgalom, elhivatottság, munka és bátorság áll, valamint egy olyan szemlélet, amely túlmutat az egyéni érdekeken. Úgy fogalmazott, ezek a közös történelmi élmények formálták a magyarságot nemzetté. Arra is emlékeztetett, hogy a világűrből nem látszanak a határok, ahogyan a szívünkben sem kellene, hogy elválasszanak bennünket. A Föld törékenységére utalva kiemelte: bolygónkból csak egy van, közös felelősségünk megóvni.

Kapu Tibor az új évre tiszteletet, méltóságot és reményt kívánt, hangsúlyozva, hogy bár lehetnek viták, sokkal több köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt.

Zárásként úgy fogalmazott: egy embernek minden nehéz, de együtt, közösségként semmi sem lehetetlen.

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. 2026. szeptember 4. 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. 2026. szeptember 4. 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. 2026. szeptember 4. 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.