A klub hétfői közleménye szerint a játékossal egyetértésben határoztak úgy, hogy élnek a szerződésben foglalt opciós joggal, így az újdonsült Afrika-bajnok kézilabdázó jövő nyárig biztosan Veszprémben marad.
Nagy alázattal dolgozik, egyre jobban illeszkedik Xavi Pascual rendszerébe, biztos vagyok benne, hogy erősségünk lesz a jövőben is
– fogalmazott Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.
Adel első veszprémi szezonját tölti, a Bajnokok Ligájában Nedim Remili és Hugo Descat mögött a harmadik helyen áll a házi góllövőlistán.
Nagyon boldog és büszke vagyok arra, hogy megkaphatom ezt a lehetőséget.Már várom, hogy folytatódjon a közös munka ezzel a hihetetlen csapattal, stábbal és kerettel. Hiszem, hogy a világ egyik legjobb csapata lehet belőlünk. Nagy kihívás előtt állunk, szeretném, ha közösen elérnénk a céljainkat. Bízunk egymásban, támogatjuk egymást, győznünk kell!
– mondta Adel.
