Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C

Milánó 2026: kicsi és puritán szobák, de jó hangulat jellemzi az olimpiai falut

ma 17:32 // Forrás: MTI
A magyar korcsolyázók szerint ugyan a szobák kicsik és berendezésüket tekintve puritának, ennek ellenére jó hangulatú a sportolóknak Milánóban kialakított olimpiai falu.

"Az jobb volt Pekingben, hogy mindenkinek külön szobája volt" - mondta az MTI-nek Nógrádi Bence, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók közül egyedüliként már másodszor szerepel az ötkarikás játékokon. "Mostanra azért kellően belaktuk és megismertük a helyszínt".

Szobatársa, Tiborcz Dániel arról számolt be, hogy azért szűkösek kissé a szobák, mert tudomása szerint az olimpiát követően kollégiumként funkcionál majd az épületegyüttes. Somodi Maja pedig arról beszélt, hogy nem méretében számított nagyobbra, inkább felszereltségében képzelt el jobbat, mert kevés a szekrény, a polc, ahova pakolni lehet.

"Ami fontos, hogy az ágyon lévő matrac kemény és nagyon kényelmes, jól tudok aludni. Azért a párnámat kihozattam" - utalt a férfi váltóval négy éve hatodik helyezett Nógrádi arra, hogy a Jászapáti Péter sérülése miatt utólag csapatba került Major Dominik két nappal utánuk, szerdán érkezett meg Milánóba, mert múlt héten még az egyesült államokbeli junior világbajnokságon szerepelt.

A falubeli étkeztetés kissé megosztó a csapaton belül. Tiborcz elmesélése alapján öt blokkra van osztva, a proteinesnél vannak a húsok, neki - mint egykori kollégiumi lakónak - ízlenek, ugyanakkor Nógrádinak nem, a pénteki megnyitó magyar zászlóvivője inkább a tésztás részlegen találta meg az ízlésének jobban megfelelő ételeket. A másik zászlóvivő, Somodi Maja a változatosságot hiányolja az étkeztetésből.

Ami a szórakozást illeti, azzal egyöntetűen elégedettek a magyar sportolók. Az ötkarikás játékok italgyártó főszponzorának van egy terme, ahol mindenki elkészíttetheti a saját nevével ellátott címkét, ami természetesen rá is kerül a palack kólára. Tiborcz például gyűjti a kitűzőket, már több mint húsznál tart, neki a németeké tetszik a legjobban. Van egy videojátékos szoba is, ahol Tiborcz "elpanaszolta", az autóversenyzős játékban brit edzőjük, Nicholas Gooch napról napra dönti meg a rekordokat, így megközelíteni se tudják.

Emellett elmesélte, hogy egy telefonos applikáción keresztül a faluban lehetett különféle kihívásokat teljesíteni, amely után ajándékcsomagot kaptak. Amit még nem próbáltak a beköltözésük óta eltelt három napban, a "mentális szoba", ahol csend, nyugalom és feltöltődés várja a sportolókat, akik akár jógázhatnak is.

A magyarok szálláshelye az ablakokba helyezett zászlóknak köszönhetően az olimpiai falu főteréről is jól látszik, ahol szokás szerint az olimpiai öt karika áll. A magyar küldöttség a harmadik emeleten lakik a kínaiak felett és a lettek alatt. A folyosó is szépen fel van díszítve piros, fehér és zöld háromszög alakú zászlócskákkal.

Az olimpiai falu főtere egy nyüzsgő központ, ahol sorra fotózkodnak az öt karikával. Több napnyi eső után csütörtökre kiderült az idő, így a napsütéses délutánon értelmet nyert a közelben kialakított napozó, ahol többek között a magyarok mellett a rövidpályás gyorskorcsolyázás élő legendája, a hatodik olimpiáján szereplő Arianna Fontana is töltötte a szabadidejét. Az olasz sztár kétszeres címvédőként várja az 500 métert, háttérben mögötte éppen legfőbb kihívója, a holland Xandra Velzeboer feküdt bele a zöld karikába egy fotó kedvéért a csapattársaival.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók elmondása alapján a logisztika, a közlekedésük kiválóan megoldott a Forum di Milánóba, ahol kedden kezdik meg a szereplésüket a pénteken rajtoló milánói téli olimpián.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.