A visszavágóra jövő vasárnap 14 órától kerül sor Esztergomban, közben szerdán Mosonmagyaróváron bajnoki mérkőzésen is összecsapnak a felek.
Női Európa Liga, negyeddöntő, első mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvári KC-MOL Esztergom 25-36 (13-19)
Győr, Audi Aréna, v.: Cazan, Suliman (románok)
lövések/gólok: 45/25, illetve 44/36
gólok hétméteresből: 8/5, illetve 9/9
kiállítások: 6, illetve 8 perc
A párharc első találkozójára Győrben került sor, miután a hétvégén a mosonmagyaróvári UFM Aréna az asztalitenisz országos bajnokságnak ad otthont.
Az Esztergom kezdett jobban, öt perc után 5-0-ra vezetett a királyvárosi együttes. Lassan belelendült a Mosonmagyaróvár, három találatra közelített, ám 10-5-nél visszaállította a közte ötöt Elek Gábor vezetőedző együttese.
A különbség három-öt találat között mozgott, ennél közelebb nem tudott zárkózni a belső posztokon sérülések miatt szűk merítési lehetőséggel rendelkező pályaválasztó. Kapusai először a 28. percben találkoztak a labdával, a szünetre az Esztergom válogatott játékosa, Faragó Lea a nyolcadik találatával az addigi legnagyobb különbséget alakította ki.
A második félidő elején négyre faragta lemaradását a Mosonmagyaróvár (16-20), ám hamarosan visszaállította a közte hatot az Esztergom (17-23). Az utolsó negyedórába 27-20-as előnnyel lépett az Elek-együttes, a mosonmagyaróvári védelem nem igazán állta a vendégek rohamait. Bukovszky Anna jól védte az esztergomi kaput, erre is alapozva nyolcgólos vezetéssel fordult az európai kupaújonc az utolsó tíz percbe.
Az 53. percben, 32-22-nél pedig rászámolt az esztergomi publikum a vendéglátóra, amely sorozatban ötödik évben szerepel az EL-ben. A végső dudaszóra 11 találat lett a vendégcsapat előnye, amely egymást követő negyedik alkalommal győzte le riválisát és fél lábbal a négyes döntőben érezheti magát.
Hazai részről Stranigg Zsófia hétszer, Falusi-Udvardi Laura hatszor volt eredményes, a túloldalon Faragó Lea 12, Varga Emília hibátlan teljesítménnyel nyolc góllal, Bukovszky 13 védéssel vette ki részét a sikerből.
Legutóbb a 202/21-es idényben az akkor döntős Siófok képviselte a magyar színeket a sorozat legjobb négy csapata között.
A Rapid Bucuresti 35-26-ra kikapott Viborgban, Korsós Dorina és Töpfner Alexandra egyformán háromszor volt eredményes a román gárdában.