Felkészült és motivált veszprémi csapat érkezett az idei ITF tekvondó magyar bajnokságra, melyet 26 csapat 214 versenyzőjének részvételével rendeztek Kozármislenyben. A VEDAC képviseletében hat versenyző lépett pástra Vajky László és Bécsi Nikolett edzői irányítása mellett.
Gyermek korosztályban Horváth Bertalan küzdelemben magyar bajnok lett, formagyakorlatban ezüstérmet szerzett. A serdülők között Encz Viktória kemény küzdelemben az előkelő második helyet szerezte meg. Szintén serdülő korosztályban Dobai Zsigmond magabiztos teljesítménnyel formagyakorlatban és küzdelemben is harmadik helyen zárt. Az I. danos Pintér Levente a fekete övesek között duplázott, mindkét számban második lett.
A felnőttek között Tóth András Áron (I. dan) lépett pástra, és két versenyszámban is ezüstérmet szerzett. A veszprémi csapat legeredményesebb versenyzője Bécsi Nikolett (III. dan) lett, aki küzdelemben és törésben is bajnoki címet szerzett, formagyakorlatban pedig a második helyen zárt. A verseny érdekessége, hogy Bécsi Nikolett világbajnoki szintű törést mutatott be, amit egyik ellenfele sem tudott utána csinálni.
Elégedettek lehetnek a VEDAC-osok, hiszen mind a hat versenyző dobogóra állhatott, három arany-, hét ezüst- és két bronzérmet, összesen tizenkét medáliát szereztek.
A következő nagy megmérettetést, az AETF tekvondó Európa-bajnokságot április 13-19. között rendezik a szlovéniai Mariborban.
