Tizenhét perces immerzív vetítést mutatott be a Fixir galériában Kovács Ivó.
A Folyékony horizontok egy olyan időpontban nyílik meg, amikor a kép fogalma alapvetően átrendeződik – mutatott rá Sztojánovits Andrea médiaművész pénteken, a kiállítás megnyitóján. Nem csak képeket nézünk: képi rendszereken keresztül értjük meg a múltunkat, rendezzük el a jelenünket és képzeljük el a jövőnket. Ivó munkássága azért izgalmas, mert egy médiumokon átívelő képi gondolkodásként értelmezhető. Az elmúlt harminc év képi kultúrája ugyanannak a kérdésnek a különböző állapotaiként jelenik meg nála: hogyan tud a kép kilépni saját megszokott helyéről, és miként válhat érzékelési, gondolati és térbeli tapasztalattá?
Áfrány Gábor, Sztojánovits Andrea, Kovács Ivó
„Ivó nem egyszerűen digitális művész és nem is olyan festő, aki technológiát használ. Inkább olyan alkotó, aki a festői gondolkodást viszi át a technikai képek korszakába.”
A Liquid Horizons esetében a vetített tér válik architektúrává: a néző egy képi környezetbe lép be, a 360 fokos vetítés megszünteti a frontális befogadás biztonságát, a nézőt helykeresésre készteti – magyarázta Sztojánovits.
A Fixir kicsiny vetítőtermébe lépve különböző, önálló egységet alkotó jelenetek szemtanúi lehetünk. Egy óceán vizén ringatózva, a napkeltét szemlélve különös, idegenszerű képződmények bukkannak fel és formálódnak körülöttünk. Aztán egy kihalt, omladozó lépcsőház betonszerkezetében bolyongunk.
Egy újabb váltás után pedig valami különös, organikus, korallszerű, lüktető struktúra vesz körül minket. A formák időnként feloldódnak, és úgy kavarognak körülöttünk, ahogy különböző sűrűségű folyadékok helyezkednek egymásban; gyakran a jól beazonosítható látvány gráfokra hullik szét, mintha bepillanthatnánk a valóság színfalai mögé, és szemügyre vehetnénk a mindenség építőelemeit.
Végső soron minden realitás mögött ott a kód, az adat: mi magunk is ezekből épülünk fel, ott cipeljük a DNS-ünkben.
