Egy európai sportnagyköveti találkozó nem feltétlenül csak a kész projektötletek átvételéről szól, hanem arról is, hogy a résztvevők milyen társadalmi ügy mellé tudnak hitelesen odaállni. Bonyhádi Szilvia számára ez sosem volt kérdés: mind a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 program szakembereként, mind pedig új, nemzetközi nagyköveti szerepkörében egyértelműen az esélyegyenlőséget és az inklúziót tűzte a zászlajára. A katalán fővárosban szerzett tapasztalatai pedig messze túlmutattak a protokolláris egyeztetéseken, hiszen rávilágítottak arra, hogy az igazi esélyegyenlőség miként valósulhat meg a gyakorlatban.
A barcelonai út egyik legfontosabb hozadéka egy konkrét, Magyarországon meghonosításra váró kezdeményezés lett, ahogy arról saját blogfelületén is írt. Szilvia itt megismerkedett azzal a programmal, amelynek keretében mellrákon átesett nők a rehabilitációjuk után egy evezős közösséghez csatlakozhatnak. A résztvevők fizikai és mentális felépülését edzők, valamint orvosok kísérik végig a vízitelepen. A sportnagykövet úgy látja, a Balaton közelsége, a vízi sportok hazai hagyománya és a magyar egészségügyi intézmények hálózata tökéletes alapot adhat egy hasonló modellnek, éppen ezért az ügyben a spanyol és hazai partnerek közötti egyeztetések már meg is kezdődtek.
Ahogy írja, a leginspirálóbb élmény mégis az inklúzió mindennapi, teljesen természetes jelenléte volt a spanyol városban. Legyen szó éttermekről, közlekedésről vagy a szolgáltatások hozzáféréséről, a befogadás ott nem egy külön erre létrehozott, mesterséges programként funkcionált. Szilvia ezt a természetes szemléletet kívánja beépíteni a Veszprém-Balaton régió sportéletébe is, ahol a szakmai stáb már javában dolgozik a mozgás lehetőségének kiterjesztésén, az edzők képzésén, a befogadó környezetek kialakításán és a kistelepüléseket célzó Vitál Pont programon.
A nagyköveti munka lényege számára ez a kétirányúság: elhozni Veszprémbe, ami máshol már kiválóan működik, és megmutatni Európának azokat az értékeket, amelyekben a régióban hiszünk. A cél nem az, hogy egy-egy csoportnak külön helyet szorítsanak a közösség mellett, hanem az, hogy eleve úgy építsék fel a közösségeket, hogy abban mindenkinek helye legyen. Ahogy a nagykövet saját beszámolójában fogalmazott: „az inklúzió akkor működik igazán, amikor már nem is vesszük észre, hogy inklúzió. Amikor egyszerűen csak természetes. Amikor nem azt látjuk, hogy ki miben más, hanem azt, hogy együtt vagyunk.”
