Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Lángokban állnak a hollywoodi sztárok házai Lángolnak a Kaliforniai erdők, már 130 ezer embert kellett evakuálni Los Angeles közelében, a lángok pedig több itt hollywoodi híresség házát is felemésztették. A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai Árpádra, a Lovassy László Gimnázium egykori tanárára, 1956-os mártírra emlékeztek halálának 67. évfordulóján csütörtökön a Megyeház téren. 2025-ben portálunk nevét viseli a veszprémi borszalon Az online térből kilépve a közösségépítés jegyében 2025-ben a Vehir.hu, Veszprém és a Bakony-Balaton térség piacvezető hírportálja névadó főtámogatóként áll a veszprémi borszalon mellé. Így idén már négy alkalommal találkozhatnak az igényes borkultúrára fogékony közönség tagjai a Dubniczay-palota barokk falai közt a sétáló borkóstolón, immáron a Vehír Borszalon keretében, legközelebb március 7-én. Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán. A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden. Miért pont 8200 Veszprém irányítószáma és egyáltalán miért kell ezt a borítékra ráírni? Emlékszem, hogy általános iskolás alsó tagozatos koromban valamelyik tankönyvben volt egy oldal, ami azt magyarázta el, hogyan kell helyesen megcímezni egy borítékot: név, csupa nagybetűvel a település, utca és házszám, végül az irányítószám. De miért van szükség erre a négyjegyű irányítószámra és miért éppen a 8200 Veszprémé, amíg például a nyíregyházi levelekre a 4400-at kell ráírni? Évről évre egyre kevesebb levelet adunk fel, de még így is több mint 400 millió küldeményt kézbesít a posta egy évben. Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja.
sport
Ötgólos magyar győzelem a szerbek elleni főpróbán A világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 28-23-ra legyőzte Szerbiát a Szegeden rendezett pénteki edzőmérkőzésen. Visszavágna az MTK-nak a VEHIR-VESC Szombaton már bajnoki mérkőzés vár a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdázóira. A negyedik helyezett veszprémiek a tabellán nyolcadik MTK Budapest gárdáját fogadják saját közönségük előtt. Zsiga Gyula a PICK Kézilabda Akadémia kötelékében Zsiga Gyula januártól a PICK Kézilabda Akadémia kötelékében is szerepet vállal: a Bajnokok Ligája-győztes edző sportigazgatóként dolgozik majd a szegedieknél. Szoboszlai visszatérhet a Liverpoolba Akár már a szombati FA Kupa-mérkőzésen visszatérhet a pályára Szoboszlai Dominik, az angol élvonalban listavezető Liverpool magyar futballistája. Új néven versenyez a Veszprémi KKFT A Veszprémi KKFT hosszú távú partnerségre lépett a győri Széchenyi István Egyetemmel és az ETO University Handball Team-mel. A cél közös: minden korosztályban erős, magyar játékosokra épülő utánpótlásbázis kialakítása. Böde-Bíró Blanka gyermeket vár Böde-Bíró Blanka, az FTC-Rail Cargo Hungaria, valamint a magyar kézilabda-válogatott csapatkapitánya gyermeket vár. Egy hónapos eltiltás a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapat játékosainak és edzőinek A Magyar Kézilabda Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága súlyos büntetéseket szabott ki a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatára a játékosoknak és az edzőknek a Debrecen elleni novemberi találkozón tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt. A kezdőcsapat tagjait, illetve a vezetőedzőt és a másodedzőt február 10-ig eltiltotta. Kovács Gábor a futsalszakág új vezetője A futsal népszerűsítését, a sikeresség feltételeinek megteremtését, illetve a játékosok számának növelését tartja a legfontosabbnak Kovács Gábor, a futsalszakág új vezetője. Krakovszki szerint az eladott labdák miatt nem nyertek a magyarok Krakovszki Zsolt szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott a hajrában eladott labdák miatt nem nyerte meg a szerbek elleni felkészülési mérkőzést, amely 31-31-es döntetlenre végződött szerdán Zomborban. Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.