Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csonka Balázs

A demokratikus jogok visszautasítására biztattak Dobrevék Veszprémben választás 2022 A demokratikus jogok visszautasítására biztattak Dobrevék Veszprémben A kampány hajrájában Donáth Anna, momentumos EP-képviselő és Gyurcsány Ferenc felesége, szintén EP-képviselő Dobrev Klára is Veszprémbe látogatott, hogy lakossági fórumon álljanak ki Csonka Balázs képviselő-jelölt mellett. A politikusok szerda délután a Kossuth utcán beszéltek a programjukról is, valamint a gyermekvédelmi népszavazásról, pontosabban annak sajátos bojkottálásáról. 2022. március 31. 11:05 Gyurcsány után Márki-Zayjal kampányolt együtt Csonka Veszprémben Gyurcsány után Márki-Zayjal kampányolt együtt Csonka Veszprémben Péntek délelőtt az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter látogatott Veszprémbe, hogy ugyanott, ahol pár nappal korábban Gyurcsány Ferenc, most ő is arra biztassa a veszprémieket, hogy április 3-án szavazzanak Csonka Balázsra, az ellenzék közös jelöltjére. A fórumon a buzdító és a fideszesek szempontjából fenyegető kijelentések mellett néhány meglepő következtetés is elhangzott a jelöltektől. 2022. március 12. 13:11 Gyurcsánnyal fórumozott közösen Csonka Balázs Veszprémben választás 2022 Gyurcsánnyal fórumozott közösen Csonka Balázs Veszprémben A volt miniszterelnök, a DK elnöke Csonka Balázzsal tartott közös választási fórumot Veszprémben kedd délután a Kossuth utcán. A felszólalásokban konkrétan Veszprémet érintő választási programpontok nem hangoztak el, de Gyurcsány Ferenc többször is Csonka Balázs támogatására buzdította a közönséget. 2022. március 9. 10:50 Királyszentistvánon kezdte meg vidékjáró kampányát Csonka Balázs Csonka Balázs Királyszentistvánon kezdte meg vidékjáró kampányát Csonka Balázs Az ellenzéki összefogás jelöltje szerint kiegyenlített küzdelem várható a körzetben, április elejéig minden településre ellátogat. 2022. február 25. 9:57 Ovádi és Csonka is összegyűjtötte már a szükséges ajánlásokat választás 2022 Ovádi és Csonka is összegyűjtötte már a szükséges ajánlásokat A jelöltek közösségi felületeiken tudatták, hogy megszerezték az induláshoz szükséges 500 ajánlást. 2022. február 12. 13:37 Veszprémben is megkezdődött az aláírásgyűjtés választás 2022 Veszprémben is megkezdődött az aláírásgyűjtés Szombaton vehették át a leendő képviselőjelöltek az ajánlóíveket, így a hétvégén megkezdődött az aláírásgyűjtés Veszprémben. 2022. február 12. 10:20 Meglepetés (?) az előválasztáson: Csonka megverte Mesterházyt Veszprémben Meglepetés (?) az előválasztáson: Csonka megverte Mesterházyt Veszprémben Kétszer annyi szavazatot gyűjtött be a DK jelöltje, Dr. Csonka Balázs, mint Mesterházy Attila az ellenzéki előválasztáson Veszprémben, így várhatóan ő lesz a kihívója a Fidesz-KDNP jelöltjének a jövő évi országgyűlési választáson. A miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klára gyűjtötte be a legtöbb voksot, mögötte nem sokkal lemaradva Karácsony Gergely végzett. 2021. szeptember 29. 22:29
közélet
Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is. Idén dupla mennyiségű tápadományt kapnak az állatmenhelyek a kormány jóvoltából Immáron ötödik éve részesülnek tápadományban az állatvédő szervezetek, ami nagy segítséget jelent számukra a hideg, téli időszakban. A tápadományok kiszállítása pénteken megkezdődött – közölte az állatvédelemért felelős kormánybiztos stábja. Az SZTK felújításának folytatásáról is döntöttek Folytatódik a rendelőintézet felújítása, májusban ünnepelhetjük a veszprémi kézilabdát, saját helyrajzi számot kap a Szentháromság-szobor, a bővítés irányairól gondolkodnak a V-Bike-nál. Összefoglalónk a decemberi közgyűlésről. Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban - mondta az országos tisztifőorvos csütörtökön. Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. Na szia mentő! – felkerülnek a mentőautókra négyéves hős kisfiú szavai Napok alatt bejárta a világhálót annak a kisfiúnak a története, aki óvodás létére lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor édesanyja rosszul lett. Medárd mindössze négyéves volt, mégis pontosan elmondta a mentésirányítónak, hol vannak, és fegyelmezetten végrehajtotta az utasításokat. A nyilvánosságot látott telefonbeszélgetés ikonikus mondata a mentőautókra is felkerült.
sport
Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott. Futsal Eb-felkészülés: magyar siker Japán ellen A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 4-3-ra legyőzte Japánt pénteken a poreci nemzetközi torna második fordulójában. Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben A teniszező Coco Gauff, az idei Roland Garros győztese kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben a Forbes magazin kimutatása alapján. Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál. Telt ház, vastaps és ünnepi hangulat – karácsonyi gálát tartott a Magic Fitness Sportegyesület Telt ház előtt, az Agóra színpadán mutatta be karácsonyi gálaműsorát a Magic Fitness Sportegyesület Veszprémben. A látványos produkciók, a fegyelmezett munka és az ünnepi hangulat együtt hozta meg az est sikerét. Idegenbeli vereséggel zárta az évet a Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK tizennégy ponttal alulmaradt a Fót vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának idei utolsó fordulójában, szerdán. Az IFFHS-nél 2025 legjobb kapusa Gianluigi Donnarumma A Manchester Cityben védő olasz Gianluigi Donnarummát választotta az év legjobb kapusának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.