A legjobb óvodai és iskolai zöldprogramokat díjazta az E.ON
Tizenöt oktatási intézmény nyert legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást fenntarthatósági programja megvalósításához az E.ON Hungária Csoport Föld bajnokai pályázatán. A nyertesek között összesen 25 millió forintot osztottak szét.
Mesterséges neurális hálózatok kutatói kapták a fizikai Nobel-díjat
John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton a mesterséges neurális hálókkal történő gépi tanulást elősegítő alaputatásukért kapták meg a rangos tudományos elismerést – jelentették be kedden.
Sokat tanulhatunk a patkányok társas életének tanulmányozásából
Az ELTE nagyszabású kutatása szerint sokkal bonyolultabb a patkányok társas viselkedése, mint azt eddig feltételeztük. A rangos Scientific Reports folyóiratban megjelent eredményeknek komoly hatása lehet egyes gyógyszerek, például a pszichotikumok fejlesztésére is.
Négy helyszínen várják a látogatókat az erőművek éjszakáján vármegyénkben
Október 25-én az előzetesen regisztrálók számára egy napra megnyílnak az erőművek Veszprém vármegyében négy helyszínen három városban: Ajkán, Litéren és Veszprémben is várják majd az érdeklődőket.
Garantált forráshoz jutnak a járások
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Lemaradt a magyar kkv szektor az innováció terén
A kis- és közepes vállalkozókat megszólító fórumot rendezett hétfő délelőtt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, melynek fókuszába az innováció témáját helyezték.
Harminchárom éve elkövetett gyilkosságot oldottak meg a Veszprém vármegyei rendőrök
1991. augusztus 26-án éjszaka ismeretlenek betörtek a paloznaki parókiára, ahol Csontos Gyula plébánost úgy bántalmazták, hogy ő belehalt sérüléseibe, Balázsi Anna apáca pedig maradandó sérüléseket szenvedett. Sokáig úgy tűnt, hogy a tettesek megúszhatják tettüket, a rendőrség viszont időről időre elővette a bűnügy aktáját, most pedig egy nemzetközi összefogásnak köszönhetően sikerült elfogni az egyik tettest.
A mikro-RNS felfedezéséért járt a 2024-es orvosi Nobel-díj
Victor Ambros és Gary Ruvkun veheti át az orvosi Nobel-díjat – döntött a Nobel Bizottság hétfőn. A kutatókat a mikro-RNS felfedezéséért díjazzák.
A szabadságharc hősi halottjaira emlékeztek
Vasárnap délután megemlékezéssel, koszorúzással tisztelegtek az 1949. október hatodikán Aradon kivégzett tizenhárom honvéd tiszt előtt. Nemzeti emlékezetünk elsősorban az 1849. október 6-án megölt 13 tisztet tartja számon vértanúként, az ő hősi haláluk jelképezi az egész szabadságharc hatalmas véráldozatát. Önkéntesek, szabadságharcosok ezrei, neves és névtelen hősök áldozták életüket azért, hogy népünk és nemzetünk kilépjen a Habsburg elnyomás alól, és szabadon élhessen.
Elkészült és újra járható a Szent István utca
Befejeződtek a munkálatok a Szent István utcában, szombattól már korlátozások nélkül közlekedhet rajta bárki. A fél évig tartó munka során az útburkolat felújítása mellett megoldották a csapadékvíz elvezetését is, a járda térkőburkolatot kapott, a régi közvilágítást pedig modern LED-égők biztosítják ezentúl.