Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidelitas

Mohácsy István lett a Fidelitas új elnöke Mohácsy István eddigi alelnököt választották meg a Fidelitas új elnökének a szervezet 21. tisztújító kongresszusán Debrecenben. 2024. november 17. 13:13 Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok fiatalok Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok A Fidelitas, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tagjai találkoztak helyi és országos politikusokkal a héten Veszprémben. A találkozón a veszprémi fiatalokat érintő ötletek és kritikák is megfogalmazódtak. 2023. március 3. 15:25 Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel A Fidelitas elnöke továbbra is Illés Boglárka maradt. Az ifjúsági szervezet szombati, XVIII. tisztújító kongresszusán újabb két évre megválasztotta az eddigi vezetőjét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. 2021. november 20. 21:06 A koronavírusban elhunytakra emlékeztek a veszprémi Fidelitas tagjai A koronavírusban elhunytakra emlékeztek a veszprémi Fidelitas tagjai Március 4-én volt egy éve, hogy hazánkban azonosították az első koronavírusos fertőzöttet. A járvány áldozataira a veszprémi Fidelitas tagjai gyertyagyújtással emlékeztek. 2021. március 6. 10:20 Szavak helyett cselekvés a fontos a fiatal konzervatívoknak Szavak helyett cselekvés a fontos a fiatal konzervatívoknak A jövőnk a természeti értékeink minőségén és mennyiségén is múlik, hangzott el hétvégén a Fidelitas Zöld kabinetjének veszprémi workshop-ján. A jobboldali ifjúsági szervezet vendégeként Papp Zsolt vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár is elárult néhány részletet az új agrárpolitikai stratégiából. 2020. július 11. 4:00 Veszprém alpolgármestere a Fidelitas országos elnökségében Veszprém alpolgármestere a Fidelitas országos elnökségében Hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát a Fidelitas, amelyen új elnökséget is választottak a szervezet élére. Az új vezetésben ismét bizalmat kapott Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere. 2019. december 3. 9:54
közélet
Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet Kivételes eljárásában tárgyalta az Országgyűlés kedden a Pride-ot tiltó gyülekezési jogot érintő javaslatot. A Momentum padsoraiból füstgyertyával próbálták megzavarni a szavazást, ami így is eredményes lett, a javaslat 136 igennel átment. Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban A Pesti Központi Kerületi Bíróság állatkínzás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden azt a nőt, aki 107 macskát és egy kutyát tartott 73 négyzetméteres kőbányai lakásában. Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter A veszprémi parlamenti képviselő több témáról is beszélgetett az építési és közlekedési miniszterrel. 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből Több mint 13 milliárd forint áll majd Veszprém rendelkezésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP Plusz) a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban, és már azt is lehet tudni, mire költi ezt a város. Hétfőtől érvényes az árrésstop Hétfőtől a kormány 30 alapvető élelmiszerkategória esetében 10 százalékos profitplafont vezet be, az intézkedés azokat a termékeket érinti, amelyekből a nyugdíjasok és a családosok a legtöbbet vásárolnak - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Tűz ütött ki egy északmacedón éjszakai klubban - sok halott Az északmacedón belügyminisztérium jelentése szerint 59-en meghaltak és 155-en megsérültek, amikor tűz ütött ki az északmacedón Kocsani város egyik éjszakai szórakozóhelyén, ahol mintegy 1500 ember vett részt egy koncerten. Kokárdát hordani? Minek? Mindenkinek, aki viselt és nem viselt kokárdát szombaton. Magyar színekben pompázott a világ legmagasabb épülete Az Egyesült Arab Emírségekben található Burdzs Kalifa több mint 800 méteres tornyán a magyar zászló színei jelentek meg március 15-én. 12+1 kérdésben kéri ki az emberek véleményét Magyar Péter Jelöljük ki együtt hazánk jövőjének sarokköveit! - szólított fel Magyar Péter a Tisza Párt március 15-ei ünnepségén szombaton Budapesten, jelezve: pártja a Nemzet Hangja címmel kéri ki az emberek véleményét 12 + 1 kérdésben. Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető Péntek délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára mutatta be a Térképvándort, melyet a korábbi fejlesztések birtokában gondoltak újra.
sport
Krakovszki Zsolt visszatér Győrbe Krakovszki Zsolt válogatott jobbszélső a szezon végén távozik a német élvonalbeli HSG Wetzlar csapatától és visszatér a győri ETO University HT együtteséhez. Egy élet, két hivatás – Babos Tibor, a sport és a rend őre Játékvezető, futsalellenőr és küldő, valamint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka – Babos Tibor neve összefonódott a Veszprém vármegyei sportélettel és a közösség védelmével. Több mint két évtizede dolgozik játékvezetőként, miközben rendőrként is szolgálja a közösséget. Szenvedélye a sport, hivatása a rendfenntartás. Hogyan lehet ezt a két pályát összeegyeztetni? Erről beszélgettünk vele. Csányi Sándor: a válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a törökök elleni, története 1000. mérkőzésére készülő válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen. Öt hónapja veretlen a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém – miután a vendég Nyíregyházát 7-2-re felülmúlta – sorozatban tizenegyedik diadalát aratta a férfi futsal NB I idei kiírásában hétfő este. Gulácsi: fontos az ezredik meccs, de fontosabb a párharc kimenetele Fontos, hogy történetének 1000. mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érjen el, de még fontosabb, hogy a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozót sikerrel vegye - emelte ki Gulácsi Péter hétfőn, a Telkiben megtartott sajtótájékoztatón. Dzsudzsák Balázs: egy válogatott meccset nem lehet semmihez sem hasonlítani Elfogódottan beszélt a nemzeti csapatnál töltött évekről Dzsudzsák Balázs, aki az ezredik mérkőzésére készülő magyar labdarúgó-válogatott mezét legtöbbször, szám szerint 109 alkalommal ölthette magára. A ráadásban nyerte meg a derbit a Pápa A házigazda Sümeg vezetett, ám a listavezető Pápának a ráadásban sikerült fordítania a VEHIR.HU vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában – ÖSSZEFOGLALÓ. Korábbi veszprémi játékos Rossi válogatottjában Callum Styles nem csatlakozik a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez. Marco Rossi ugyanakkor meghívót küldött a Paksi FC két játékosának, Osváth Attilának és Vécsei Bálintnak. Rangadót vesztett a veszprémi női röplabdacsapat A vendéglátó VEHIR-VESC 3-1-re alulmaradt a címvédő, éllovas TFSE ellen vasárnap a női röplabda NB I-ben. Angol Ligakupa: Szoboszlaiék elbukták a döntőt A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool címvédőként 2-1-es vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől a labdarúgó Angol Ligakupa vasárnapi döntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.