Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ifjúsági koncepció

A fiatalok lakhatási támogatása is napirendi pont volt az Ifjúsági Kerekasztal ülésen A fiatalok lakhatási támogatása is napirendi pont volt az Ifjúsági Kerekasztal ülésen Szerda délután a Polgármesteri Hivatal B épületében gyűltek össze a fiatalok, hogy az őket érintő jövőbeli témákról beszélgessenek Hegedűs Barbara alpolgármesterrel. 2024. március 6. 22:03 A lehetőséggel együtt felelősséget is kaptak a veszprémi fiatalok fiatalok A lehetőséggel együtt felelősséget is kaptak a veszprémi fiatalok Idén ősszel elfogadták Veszprém új ifjúsági koncepcióját, ami többek közt abban is kitűnik a hasonló dokumentumok közül, hogy megalkotásában több olyan helyi fiatal is részt vett, akik még a tizennyolcadik életévüket sem töltötték be. Meglepetést pedig bőven okoztak, amikor a közös munka zajlott. Ezekről is kérdeztük dr. Hegedűs Barbara alpolgármestert, aki végig ott volt a koncepció megalkotásánál. 2023. december 18. 16:30 A közösségi terek, szabadidős lehetőségek és az önálló élet megkezdése a legfontosabbak a fiataloknak A közösségi terek, szabadidős lehetőségek és az önálló élet megkezdése a legfontosabbak a fiataloknak A fiatalok bevonásával alkották meg a város új ifjúsági stratégiáját, amit múlt héten el is fogadott a közgyűlés. A koncepció kialakításában részt vevő fiatalok szerdán a Fotonban zárták a projektet. 2023. október 4. 21:22 Azon vannak, hogy még fiatalosabb legyen Veszprém fiatalok Azon vannak, hogy még fiatalosabb legyen Veszprém Ennyire még talán soha nem szólhattak bele a fiatalok, hogy milyen legyen Veszprém a jövőben. 2023. szeptember 8. 16:34
közélet
Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai Hosszú sorban indultak el diákok a Deák Ferenc Általános Iskolából szombaton, egyenesen a Pumi Állatvédelmi Kompetencia Központ felé, hogy átadják az összegyűjtött eledelt és tisztítószereket a menhelyként is szolgáló központnak. A Deák iskolában állatvédelmi intézményként nem ez volt az első olyan akció, ahol a négylábúaknak segítettek. Környékbeli vállalkozók segítettek a koraszülött gyermekeknek A környékbeli vállalkozó nők álltak az élére annak az adománygyűjtő akciónak, amivel a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt szeretnék segíteni új mentőautójuk beszerzésében. Az első felhívásra már közel ötvenen mozdultak meg és több mint négymillió forint össze is gyűlt. Elhunyt Latorczai János Navracsics: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország - Csehországgal holtversenyben - a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! Állatbarát karácsonyra hívja fel a figyelmet az állatvédelemért felelős kormánybiztos. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Rajtunk veszprémieken múlik, hogy milyen stílus jelenik meg a városunkban Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt a Vehír21 podcast vendége, akivel egyszerre értékeltük a 2024-es évet és tekintettünk előre 2025-be, miközben szóba kerültek az idei év választásai, a Tisza párt megjelenése és a közbeszéd minőségének átalakulása, valamint megtudhattuk, hogy mi vezérli a városvezetést, amikor megcélozták az Európa Sportrégiója címet, amiről szintén jövőre születik döntés. Száz arckép a jutasi altisztképzőből Csütörtök délután a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zrínyi Kiadó közösen mutatta be Illésfalvi Péter Jutas 100 – Száz arckép a jutasi altisztképzőből című könyvét.
sport
Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. Női kézilabda BL: megkezdődött a jegyárusítás a budapesti négyes döntőre Megkezdődött a jegyárusítás a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére, amelyre május 31. és június 1. között kerül sor. Európai kézilabdaligák: Hat magyar gól a spanyol férfibajnokságban Jánosi Tamás és Pergel Andrej is három gólt szerzett a spanyol férfi kézilabda-bajnokság keddi játéknapján. Ennél is több lehet ebben a csapatban Ötödször lett dobogós a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében. A 2000-ben szerzett egyetlen aranyérem mellett négy bronz van a tarsolyban, és az utóbbiak közül talán a most megszerzett a legkedvesebb, mert erre kellett várni a legtöbbet – tizenkét évet. Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, Alejandro Garnacho, a Manchester United argentin futballistája pedig az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat kapta meg. Hosszabbított 2027-ig brazil légiósával a Győri Audi ETO KC Szerződést hosszabbított 2027-ig a brazil Bruna de Paulával a női kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC. Egyiptomi játékost igazolt a Veszprém Handball Club Ahmed Hesam, a 24 éves egyiptomi balátlövő 2025 nyarától csatlakozik a Veszprm Handball Clubhoz. Hesam jelenleg a francia Montpellier HB színeiben játszik, és három plusz egy évre szóló szerződést írt alá a magyar rekordbajnokkal. Távozik a spanyol kézilabdázó Veszprémből A 2024/2025-ös idény végén távozik Veszprémből a spanyol Agustín Casado, aki a francia bajnokságban szereplő Montpellier HB csapatához igazol – adta hírül a magyar rekordbajnok kedden este hivatalos weboldalán. Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott Abban bíznak a hazai szövetségben (MKSZ), hogy világversenyeken folyamatosan az első négy között lehet a női magyar kézilabda-válogatott, ha együtt marad, nem lesznek komolyabb sérülések és úgy fejlődik az együttes, mint az elmúlt években.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.