Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
12°C
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
12°C

Kavalecz Tibor

A szürke panelházak ihlették, ma Veszprém színességének és összefogásának jelképe közélet A szürke panelházak ihlették, ma Veszprém színességének és összefogásának jelképe A szürke panelházak ihlették azt a programot, ami idén már negyed évszázados fennállását ünnepelte, ráadásul úgy, hogy népszerűsége semmit nem csökkent, sőt, évről évre többen csatlakoznak hozzá. Mert ki ne szeretné a színes, virágos környezetet az otthona környezetében?! A Virágos Veszprém kezdeményezés ezt az egyszerű igényt karolta fel és vitte el Veszprém minden minden utcájába. Pénteken a legaktívabb, legigényesebb otthoni kertészkedőket díjazták, valamint azt a két embert, aki elindította a mozgalmat évtizedekkel ezelőtt. 2025. október 11. 11:50 Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Haszkovó Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Az Építők kövénél emlékeztek meg azokra a munkásokra, akik a 20. század második felében több ütemben felépítették a Jutasi úti lakótelepet, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, a Haszkovót. Az ünnepségen elhangzott: a ma élő fiatal generáció tagjainak is meg kell ismernie, hogy kik voltak azok, akik egykor otthonaiknak az alapjait lerakták. 2024. május 2. 16:07 A Lokálpatrióták voltak a mérleg nyelve A Lokálpatrióták voltak a mérleg nyelve A városképen és a panelházakon kellene javítani a választáson mandátumot nem szerző Lokálpatrióták szerint. Azt mondják, ha nem tárgyaltak volna a baloldali pártokkal, most nekik is lehetne önkormányzati képviselőjük. 2019. október 24. 11:26 Lokálpatrióták: ne csak lakjanak, éljenek is a lakótelepen az emberek! Lokálpatrióták: ne csak lakjanak, éljenek is a lakótelepen az emberek! A kampány hajrájára fordulva a Lokálpatrióták összegezték programjukat és eddigi tapasztalataikat. A civil szervezet összesen hét körzetben indít önkormányzati képviselőjelöltet a vasárnapi választáson. 2019. október 8. 13:00 Díjazták a legvirágosabb veszprémi helyeket Díjazták a legvirágosabb veszprémi helyeket Péntek este ünnepélyes díjátadóval zárult a 2019-es Virágos Veszprém városszépítő verseny a Városházán: idén összesen 130-an vehettek át díjakat. 2019. szeptember 27. 20:18 A Lokálpatrióták útja az önálló választási indulásig A Lokálpatrióták útja az önálló választási indulásig Önállóan indulnak a Lokálpatrióták az októberi önkormányzati választáson. Hogy mi vezetett a döntésükhöz, hogyan élték meg belülről az Ellenzéki Kerekasztal egyeztetéseit és kit támogatnak a polgármesterjelöltek közül, arról a szervezet két vezetőjével beszélgettünk. 2019. szeptember 1. 18:50
közélet
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Hogyan lett munkaszünet a munka ünnepéből? Ma már leginkább a majálisok sör-virsli kombinációja és a tavaszi pihenés jut eszünkbe május elsejéről, pedig a dátum mögött egy kontinenseken átívelő, küzdelmes érdekérvényesítés története húzódik meg. Hogyan lett egy tragikus chicagói merényletből és a nyolcórás munkaidőért vívott harcból az év egyik legkellemesebb szabadnapja? Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön. Öt nap alatt 154 tonna út menti szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett, öt nap alatt összesen csaknem 10 afrikai elefánt súlyának megfelelő hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Diáktanács alakul, mentőautó érkezik Csütörtökön rendezték meg az önkormányzat áprilisi közgyűlését, ahol többek között a rendőrkapitányság vezetője is beszámolt az elmúlt éves munkáról.  Sikerrel zárult a „Boldog Iskolák és Óvodák” szakmai napja a veszprémi Báthory Iskola szervezésében Tartalmas, inspiráló és jó hangulatú szakmai napnak adott otthont a Báthory Iskola, ahol pedagógusok, szakemberek és érdeklődők együtt gondolkodhattak a boldogságra nevelés lehetőségeiről. A Boldogságóra köré szervezett esemény minden programeleme nagy sikert aratott, a résztvevők élményekkel és szakmai inspirációval gazdagodva térhettek haza. Május elején indul a balatoni szúnyoggyérítés Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője. A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán.
sport
Férfi kézilabda EK: első magyar csapatként döntős a Tatabánya A Tatabánya döntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában azzal, hogy pénteken saját közönsége előtt 37-34-re legyőzte a bosnyák RK Izvidac együttesét. Nyíltvízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen A férfiaknál Rasovszky Kristóf, a nőknél Fábián Bettina végzett a nyolcadik helyen 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának szardíniai harmadik fordulójában, pénteken. Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Futsal MK: Veszprémben emelik a magasba a kupákat a hétvégén Szombaton és vasárnap a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban rendezik a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét, melyben a nőknél a DEAC sorozatban a hatodik trófeájára hajt, a férfiaknál pedig a bajnok a címvédővel csap össze az elődöntőben. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés versenyén Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés úszóversenyén, a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.