Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kék fény

Kosarasok busza borult fel Kapuvárnál Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette. 2013. szeptember 7. 17:22 Élettársát bántalmazta 2013. szeptember 6. 14:17 Gáz van Fehérváron Egy időben Székesfehérvár több városrészéből jeleztek erős gázszagot csütörtök este, egy Seregélyesi úti társasházból a gázkoncentráció-mérés idejére 160 lakót költöztettek ki. 2013. szeptember 6. 8:40 Zebulon is vigyázott a gyerkekre Zebulon is vigyázott a gyerkekre Az iskolakezdéshez kapcsolódóan “Zebrajárat” címmel szervezett figyelemfelkeltő felvonulást diákok közreműködésével a Veszprémi Rendőrkapitányság hétfőn. 2013. szeptember 2. 12:59 Elszabadult a buli Moziban játszott filmvígjáték mintájára, Internetes közösségi oldalon szervezett születésnapi partiban okoztak több százezer forintos rongálási kárt. 2013. augusztus 31. 10:43 Feldúlták és kirabolták Fehér Miklós sírhelyét Feldúlták és kirabolták a kilenc évvel ezelőtt egy portugál bajnoki mérkőzésen, a pályán elhunyt Fehér Miklós labdarúgó sírhelyét Győrben – írja szombati számában a Kisalföld. 2013. augusztus 31. 10:39 A mustgáz veszélyeire figyelmeztet a katvéd A Katasztrófavédelemhez számos riasztás érkezik a szüret időszakában, nem ritkán halálos kimenetelű mustgázmérgezésről. Ezzel a rövid tájékoztatóval szeretné a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívni mindenki figyelmét a mustgáz veszélyeire. 2013. augusztus 30. 8:58 Tömegbaleset az M5-ön Bár nem szoktunk az M5 autópályáról hírt adni, amellett nem tudtunk szó nélkül elmenni, hogy több mint harmincan sérültek meg egy balesetben péntek reggel. 2013. augusztus 30. 8:53 Kamerafelvétel alapján keresi a rendőrség a tettest A Veszprémi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Vagyon- és Gazdaságvédelmi Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. 2013. augusztus 29. 9:44 Enyhítették Bándy Kata gyilkosának büntetését Enyhítették Bándy Kata gyilkosának büntetését Az első fokon tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Péntek Lászlót a táblabíróság jogerősen is életfogytiglanra ítélte, de azzal, hogy leghamarabb 40 év múlva feltételesen szabadlábra helyezhető. 2013. augusztus 28. 15:07 Baleset a nyolcason Palotánál! 2013. augusztus 28. 10:38 Késelés Bakonyoszlopon Szívtájékon szúrta falubelijét egy bakonyoszlopi férfi kedden - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján. 2013. augusztus 27. 20:37 Súlyos baleset a nyolcason! Hétfő reggel négyen sérültek Várpalotánál egy autóbalesetben. 2013. augusztus 26. 9:32 Halálos baleset Veszprém megyében Árokba borult egy autó vasárnap Csót és Nagygyimót között, a járművet vezető 26 éves férfi a helyszínen meghalt. 2013. augusztus 25. 11:01
... 290 291 292 293 294 ...
közélet
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton.
sport
Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.