Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kézilabda

Tizennégy góllal verte a címvédő az újoncot Tizennégy góllal verte a címvédő az újoncot Nyolc nap alatt a negyedik bajnoki győzelmét aratta a Telekom Veszprém, amely szombat este az újonc váciakat fektette két vállra. 2019. augusztus 31. 19:32 Az első félmaraton – kézilabda nélkül Az első félmaraton – kézilabda nélkül Nagy László, minden idők legeredményesebb magyar kézilabdázója nem véletlenül kapta a 19-es rajtszámot a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton előtt. Mezén ugyanis ez a szám kísérte végig szinte egész pályafutását. Az már talán véletlen, hogy éppen 2019-ben vonult vissza az aktív játéktól, de még idén újabb célt – kicsit többet, mint 19 – tűzött maga elé. 2019. augusztus 30. 17:39 Minden hazai BL-meccsét megnyerné a Szeged Minden hazai BL-meccsét megnyerné a Szeged Az új idényben is minden hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését megnyerné a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata - nyilatkozta az öt év után visszatért kapus, Mikler Roland. 2019. augusztus 30. 13:55 Női kézilabda Eb: egy nappal hosszabb lesz a jövő decemberi torna Női kézilabda Eb: egy nappal hosszabb lesz a jövő decemberi torna Az eredetileg tervezettnél egy nappal hosszabb lesz jövő decemberben a dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság. 2019. augusztus 29. 19:53 Női kézilabda NB I: csütörtökön kezdődik az új idény Női kézilabda NB I: csütörtökön kezdődik az új idény Csütörtökön az újonc Szent István SE és a Debrecen monori mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I új idénye, amely várhatóan ismét a Győr, a Ferencváros és a Siófok versenyfutását hozza majd a dobogós helyekért. 2019. augusztus 28. 11:35 Blagotinsek tíz, a Veszprém ötvenegy gólt vágott! Blagotinsek tíz, a Veszprém ötvenegy gólt vágott! A vendég Eger tizenöt percig tartotta a lépést a címvédő Veszprémmel. A Davis-csapat a folytatásban szinte tetszés szerint lőtte góljait, s végül 51-30-ra diadalmaskodott a férfi kézilabda NB I keddi meccsén. 2019. augusztus 27. 19:38 Ismét súlyosan megsérült Nora Mörk térde Ismét súlyosan megsérült Nora Mörk térde Bő másfél év alatt harmadszor is meg kell műteni Nora Mörk világ- és Európa-bajnok norvég kézilabdázó térdét. 2019. augusztus 26. 16:15 Negyven gólig jutott a Veszprém a megyei rangadón Negyven gólig jutott a Veszprém a megyei rangadón A támadásban remeklő Telekom Veszprém gólzáporos meccsen verte a vendég balatonfüredieket a férfi kézilabda NB I vasárnapi találkozóján. 2019. augusztus 25. 19:28 Egy híján hússzal nyert a Veszprém Egy híján hússzal nyert a Veszprém Magabiztos sikert aratott péntek este a Telekom Veszprém, amely tizenkilenc góllal múlta felül a vendégül látott Dabasi KC alakulatát a férfi kézilabda NB I idénynyitó mérkőzésén. 2019. augusztus 23. 19:16 Egy hónapig nem kézilabdázhat a Győr cseh jobbszélsője Egy hónapig nem kézilabdázhat a Győr cseh jobbszélsője Bokasérülés miatt körülbelül egy hónapig nem kézilabdázhat Jana Knedliková, a Győri Audi ETO KC cseh jobbszélsője. 2019. augusztus 23. 12:00 Veszprémben BL-t, hazájával olimpiát nyerne a csendes dán Veszprémben BL-t, hazájával olimpiát nyerne a csendes dán A szerény és csendes Rasmus Lauge, ahogy eddig, Veszprémben sem a hangzatos kijelentéseivel szeretne kitűnni, hanem a kiszámíthatatlan és hajszálpontos passzaival, valamint a védhetetlen lövéseivel. 2019. augusztus 22. 11:24 Veszprém vagy Szeged? – pénteken rajtol az új idény Veszprém vagy Szeged? – pénteken rajtol az új idény A címvédő Telekom Veszprém és a Dabas pénteki mérkőzésével kezdődik a férfi kézilabda NB I új idénye. 2019. augusztus 22. 11:09 Cell-Cup: dicséretes veszprémi eredmények Cell-Cup: dicséretes veszprémi eredmények A Veszprémi KKFT fiú serdülő és ifjúsági alakulata egyaránt bronzéremmel, a legkisebb fiúk kategóriájában szereplő Éles KISE A csapata pedig ezüstéremmel zárta a hagyományos nemzetközi kézilabda-fesztivált. A 14 év alatti fiúknál az Éles KISE A, a legfiatalabb fiúknál a Telekom Veszprém A, illetve a 14 év alatti lányoknál a Bajnok DSE Nemesvámos is aranyéremmel gazdagodotta Veszprém Arénában pénteken rendezett ünnepélyes díjátadón. 2019. augusztus 19. 14:36 Az 5. helyen végzett a magyar válogatott Az 5. helyen végzett a magyar válogatott Magabiztos játékkal, tizenegy góllal győzte le a franciák nemzeti együttesét vasárnap délután a magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott az észak-macedóniai U19-es világbajnokság 5. helyéért vívott mérkőzésén. 2019. augusztus 18. 14:50
... 337 338 339 340 341 ...
közélet
Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség. Megérkezett Veszprém új elektromos busza, teljessé vált a V-Busz zöld flottája Újabb elektromos autóbusszal bővült a V-Busz flottája, ezzel lezárult a város Zöld Busz Programja. A legújabb járművet csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek, méghozzá rendhagyó módon: a tájékoztatót magán az autóbuszon tartották. Az eseményen Porga Gyula polgármester és Bartha László, a V-Busz Kft. ügyvezetője ismertette a fejlesztés részleteit, majd a bemutatót követően az önkormányzati képviselők is egy rövid városi körön próbálhatták ki az új járművet. Közgyűlés előtt és közben: polgármeseri találkozó tiltakozókkal, kell-e médiacentrum, fűnyírás hiánya direkt Több, a veszprémiek mindennapjait érintő kérdésben is döntött a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az interpellációk között a városi hetilap önkormányzati támogatása, a Gyárkert zajterhelése, valamint a Haszkovó buszfordulóba tervezett energiatároló is szerepelt. A képviselők emellett döntöttek a részvételi költségvetés folytatásáról, több alapítvány támogatásáról, valamint számos városfejlesztési kérdésről is. A legpikánsabb esemény mégsem a Városháza falain belül, hanem a ház előtt történt, amikor egy, az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanfejlesztés miatt tiltakozó csoporttal találkozott a polgármester. Az alacsony vízállás a Balaton-átúszást is átrendezi A 44. LIDL Balaton-átúszást július 18-án rendezik, a tó alacsony vízállása mellett, ami az úszást nem befolyásolja, de a szervezők részéről különleges intézkedéseket igényel.   Több bor, hosszabb esték, változatlan hangulat a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon Két hét múlva, július 10-én Veszprém óvárosa kicsit kiszakad a megszokott pezsgésből és mintegy önálló faluként szerepel majd a térképeken. Nem először történik ilyen, hiszen az elmúlt másfél évtizedben majdnem minden nyáron felépült a borfalu, hogy teret adjon a hazai és vendégként a legjobb külföldi boroknak és pezsgőknek, na meg persze az igényes, jazzalapú zenének a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon. A szervezők idén sem ígértek többet, mint a már bizonyított recept, néhány részletében mégis alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Félrevezető információkat terjesztenek az aranyosvölgyi építkezés kapcsán Csütörtökön tárgyalta volna a városi közgyűlés az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanberuházás egy újabb elemét, viszont Porga Gyula, polgármester elnapolta az őszi ülésszakra ezt a vitát, elsősorban azért, hogy a helyi közéletben megjelent félrevezető és csupán a közhangulat hergelésére alkalmas információkat mindenki megismerhesse és értelmezhesse a fejlesztéssel kapcsolatban. Egy Pannonos kutatásból épül nemzetközi egészségügyi startup Veszprémi egyetemi kutatásból nőtt ki az a nemzetközi piacra készülő egészségügyi startup, amely új segítséget adhat a tüdőrákos betegek kezelésében. A Pannon Egyetemről indult CheMOnitor most fontos mérföldkőhöz érkezett és aláírták a befektetői szerződést. 
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.