Jövőre lejár a bosnyák Mirsad Terzic tíz esztendővel ezelőtt aláírt, majd többször is meghosszabbított szerződése a Telekom Veszprémmel, a csapat kősziklaként emlegetett védője azonban nem szívesen búcsúzna az „Építőktől”, a királynék városától, s egész Magyarországtól. Tisztában van azzal, hogy kettőn áll a vásár, de a ragaszkodására jellemzően abba is belemenne, ha nem játékosként kapna a klubtól ajánlatot.
Terzic: Teszem a dolgomat, csak az érdekel, hogy a csapatom hasznára tudjak lenni
Amióta Celjéből Veszprémbe költözött, közel három csapatra való kézilabdázó vált ki a klub kötelekéből, vagy vállalt más szerepet. Olyan nagyságok, mint például a magyar válogatott Pérez, Schuch, Gulyás, Fazekas az Iváncsik testvérek, Mikler, Ancsin és Nagy, illetve a légiósok közül Vujin, Ugalde, Chema, Ruesga, Alilolovic, Sulic és Ilics hagyta el a magyar bajnokcsapatot, miközben a vezetőedző posztján Mocsait előbb Ortega, majd Sabaté, aztán Vranjes, legutóbb pedig Davis váltotta.
Celjei „aranybánya”
A változások tükröt mutatnak a sportnak. Egy csapatban nem a játékosok válogatják meg az edzőiket és a játékostársaikat, hanem a vezetők, a kenyéradó gazdáik. Nekünk kézilabdázóknak az a dolgunk, hogy játsszunk, tegyük ki a szívünket a pályára, és alkalmazkodjunk a változásokhoz. Új főnökhöz, új konfigurációhoz és taktikához. Ez egy véget nem érő kihívás, ami engem sohasem hozott zavarba. Minden edzőmet elfogadtam, sokat tanultam tőlük, ahogy a nálam tapasztaltabb játékostársaimtól is. Pozitív gondolkodású sportemberekkel hozott össze a sors, többen a barátaim is lettek, mondhatom, aranyéletem volt és van most is Veszprémben
– jelentette ki az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó 36 esztendős kézilabdázó.
Könnyen ad magyarázatot arra, hogy miért lett éppen a szlovén Celje csapata a veszprémi klub „aranybányája”, ahonnan olyan kiváló játékosok szerződtek a klubhoz, mint Lékai, Marguc, Sulic, Blagotinsek, Alilovic, Mackovsek és persze ő maga is.
A Celje mindig is híres volt arról, hogy sokoldalú, technikás és a különféle helyzetekhez jól alkalmazkodó játékosokat képes az élvonalba felhozni, akik egységben nagy feladatokat képesek megoldani. Szlovénia kis ország, alig több mint kétmillió lakossal, az RK Celje pedig olyan klub, amely sohasem dúskált a javakban. A klub vezetői belenyugodtak abba, hogy a feltörekvő játékosaik egy idő után még jobb csapatokban, és még jobb anyagi körülmények között szeretnének játszani, nos, ez a fő oka az folyamatos elvándorlásnak. Becsületükre legyen mondva, hogy kitartanak és továbbra is ott vannak a Bajnokok Ligája szereplői között.
Támadóból védő
Pályafutása korábbi éveiben a gólszerzésből is jócskán kivette a részét, ma is a bosnyák válogatott gólkirálya, magyar klubjában viszont már sokkal inkább védekező szerepet tölt be. Illetve csak azt. Emberére talál az az ellenfele, aki mellette szeretne helyzetbe kerülni, vagy erődemonstrációt tartani vele szemben. Sokszor kap sárga lapot, meglehetősen gyakran állítják ki, ilyenkor hol ártatlan bárányként, hol pedig mérgelődve és hitetlenkedve tekint a játékvezetőkre.
Nem a világ vége számomra, hogy új szerepet kaptam néhány évvel ezelőtt, zokszó nélkül elfogadtam a döntést. Jó dolog gólt lőni, de ugyanolyan örömöt jelent számomra, ha a játékostársaimmal együtt meg tudjuk nehezíteni, vagy lehetetlenné tenni az ellenfél támadásainak sikeres befejezését. Védőként volt rám szükség, teszem a dolgomat, csak az érdekel, hogy a csapatom hasznára tudjak lenni
– folytatta a közel 150-szeres bosnyák válogatott sportember.
Hogyan tovább?
Harminchat évesen is minden egyes mérkőzést új kihívásnak tekint, éhes az újabb sikerekre, de arra is fel van készülve, hogy jövőre talán le kell adnia a szerelését.
Jó erőben vagyok, ép és egészséges, ha csak rajtam múlna, folytatnám játékosként. Ha viszont azt tanácsolják majd nekem, hogy inkább vállaljak valamiféle edzői munkát, vagy a klub irodájában hasznosítsam a tapasztalataimat, arra is nyitott leszek. Megszerettem Veszprémet, itt van velem a családom, a gyerekeim magyar iskolába járnak, lakást vettem magamnak, vagyis berendezkedtünk és jól érezzük magunkat. Az élet nagy ajándéka lenne a számomra, ha a „majdnemek” után jövőre a csúcsra is feljutnánk a Bajnokok Ligájában. Szeretném, ha az egész családom magyar állampolgári esküt tehetne le, mert hiába az itt eltöltött tíz év, hiányzik az életünkből az, hogy tényleg idetartozónak érezhessük magunkat. Érdekes lesz egyszer majd úgy nézni Veszprémre, hogy már a másik oldalon állok, és nem a játék jelenti számomra a megélhetés forrását
– hangsúlyozta befejezésül a bakonyiak egyik veterán kézilabdázója.
