Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

könyvajánló

Könyvajánló – Öt történet, amelyet érdemes idén nyáron kézbe venni kultúra Könyvajánló – Öt történet, amelyet érdemes idén nyáron kézbe venni Válogatásunkban öt különböző hangulatú kötetet ajánlunk: könnyed romantikát, fordulatos történelmi rejtélyt, időtálló családi klasszikust, mély önismereti regényt és a reformkori szerelmes történetet.  2026. július 11. 9:20 Két véglet. Egy polc. Life&Style Két véglet. Egy polc. Első pillantásra talán nem is lehetne két ennyire eltérő könyvet egymás mellé tenni, mint Náray Tamás Szerintem című kötetét és Krasznahorkai László Nobel-díjjal is elismert Sátántangóját. Az egyik könnyedebb, személyesebb, elegáns belső beszélgetés az élettel, önmagunkkal, a világgal és annak furcsa mechanizmusaival; a másik sűrű, komor, nagy lélegzetű irodalmi építmény, amely az emberi természet legsötétebb rétegeibe is alászáll, hogy onnan valami különös fényt hozzon vissza. És mégis, ha az ember egyazon polcon látja őket, észrevesz egy lassan kibontakozó összefüggést. Még pedig azt, hogy két teljesen más hang képes ugyanazt a kérdést feltenni: mit kezdünk magunkkal ebben a világban? 2026. január 2. 10:24 'Virágot Algernonnak': irodalmi mérföldkő az emberi méltóságról könyvajánló 'Virágot Algernonnak': irodalmi mérföldkő az emberi méltóságról Kevés regény képes olyan finom erővel és mégis letaglózó mélységgel szembesíteni az olvasót önnön emberségével, mint Daniel Keyes 1966-os mesterműve, a Virágot Algernonnak. Az amerikai irodalom egyik legfontosabb modern klasszikusaként számon tartott kötet egyszerre pszichológiai fejlődésregény, társadalomkritika és filozófiai parabola, és mindezt egyetlen, megrendítően emberi történeten keresztül. 2025. július 22. 11:36 A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A magyar gasztronómia öröksége az identitásunk egyik legszínesebb és legizgalmasabb területe, amely generációk történeteit hordozza magában. Bélafi László két recepteskötete, az „Ükanyám Békebeli Süteményei” és a Réthy Erzsébet receptjeit bemutató második kötet egyaránt tisztelgés a múlt előtt és kísérlet arra, hogy a hagyományok a modern kor eszközeivel újjáéledjenek. 2024. december 18. 17:18
közélet
Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére. Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat Franciaországtól Japánig utazik az a zöld megoldásokat kutató szakember aki nemrég Veszprémben mérte fel a helyi fenntarthatósági törekvéseket. Simon Racé Kovács Áron tanácsnok kíséretében járta be a várost és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek értékelte az itteni fejlesztéseket. 1901 óta nem volt ilyen száraz nyár Magyarországon Az idei nyár minden korábbi rekordot felülmúlt a szárazság tekintetében, miközben a hőmérséklet alapján a második legmelegebb nyarat zártuk 1901 óta. Az ország északi részén pedig több helyen is minden eddiginél melegebb nyarat regisztráltak. Veszprém ad otthont a szumó Európa-bajnokságnak Több mint húsz országból mintegy 330 versenyző érkezik Veszprémbe szeptember 19-én és 20-án, hogy részt vegyen a szumó Európa-bajnokságon. A rangos sporteseménynek a Veszprém Aréna ad otthont, a bajnokságot pedig egész hétvégés sport- és kulturális programsorozat egészíti ki. Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel.
sport
Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt. Közel 60 milliós fejlesztés Balatonfüreden, megnyílt a komplex bringapark Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át. A létesítmény kiváló lehetőséget nyújt a kerékpározás technikai elemeinek elsajátítására, illetve gyakorlására, sőt, versenyek rendezésre is alkalmas. Atlétikai Világdöntő: hat magyar és két váltó a háromszor háromórás versenyen Háromszor háromórás showszerű műsort kínál péntektől vasárnapig az első alkalommal sorra kerülő, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. „Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát” Egy kis ország nagy sikert aratott - mondta Völgyi Péter szövetségi kapitány, miután a magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. Megjegyezte, világsztárok ellen fognak játszani, ahol nem a mieink lesznek az esélyesek. Mindent meg fognak azonban tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát. Sipos Regina kvalifikációs versenyt nyert Tatán Győzelemmel zárta a tatai kvalifikációs versenyt Sipos Regina. A VESC-Weapon Group kick-boxolója az 52 kilogrammosok K1-es mezőnyében a hajrában fordította meg a mérkőzést budapesti ellenfelével szemben. Világkupa-helyszínen versenyeztek a VESC bringásai A csehországi Nové Město na Moravě ikonikus pályáján versenyzett a hétvégén a VESC Cycling Team. Bruchner Regina a 10. helyen végzett, Varga Csanád pedig a 69. helyen zárt, míg Bokros Kincső és Magyar Bendegúz számára ezúttal nem sikerült a célba érés.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.