Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Kevesebben tagadták meg a válaszadást A kilátásba helyezett bírság hatására sokan úgy döntöttek a válaszadást korábban megtagadók közül, hogy mégis kitöltik a népszámlálási kérdőíveket. 2011. november 19. 17:54 Ellenőriz a fogyasztóvédelem Ellenőriz a fogyasztóvédelem A Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai megkezdték a karácsonyi szezonális termékek ellenőrzését. 2011. november 19. 17:43 Szavazzon a Várfokra! Szavazzon a Várfokra! November 30-ig lehet voksolni a Várfok Alapítvány projektjére a Raiffeisen Bank pályázatán, mellyel családon kívül nevelkedő fiataloknak segíthet álmaik megvalósításában. 2011. november 19. 12:38 Meg Ryan ötven éves Meg Ryan ötven éves November 19-én lesz ötven éves Meg Ryan amerikai színésznő, az 1980-as és 1990-es évek romantikus amerikai vígjátékainak szőke üdvöskéje. 2011. november 18. 17:08 Másfélszeres Fidesz-előny A pártok egyelőre nem képesek megmozdítani a politikától elzárkózók népes tömbjét, nagyjából másfélszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. 2011. november 18. 17:06 Csökkent a közlekedési balesetek száma Az év harmadik negyedévében nyolc százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt a közutakon. 2011. november 18. 17:05 Jövőre lehet megállapodás A kormány új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal. Egy biztosítást kötünk, amely növeli a befektetői biztonságot Magyarországon 2011. november 18. 17:03 Alapos döntés szükséges Alapos döntés szükséges Háromezer érdeklődőt várnak a szombat délutánig tartó 12. pályaválasztási kiállításra a Veszprém Arénába. Ne percek alatt dőljön el a gyerek sorsa – hangoztatták a szervezők. 2011. november 18. 17:00 Vadak okoztak közúti baleseteket Vadak okoztak közúti baleseteket Csütörtökön a kora reggeli órákban őz rohant bele egy Peugeot haszongépjárműbe, este pedig vaddisznó okozott balesetet. 2011. november 18. 15:23 Lezárultak a környezeti témanapok Lezárultak a környezeti témanapok A Padányiban ért véget az az öt veszprémi általános iskolát érintő környezetvédelmi témanap-sorozat, melyen összesen több mint 400 gyermek vett részt. 2011. november 18. 15:05 Rajzolj, és találkozz a Mikulással! Rajzolj, és találkozz a Mikulással! Rajzold le, mit kell tennünk Veszprém parkjai, zöldfelületei, játszóterei megóvása, védelme, tisztaságának megőrzése érdekében! 2011. november 18. 11:56 Felkészülnek a katasztrófára Felkészülnek a katasztrófára Célegyenesbe érkezett az egész országot érintő gyakorlat előkészítése, november 21-én fiktív csapás „sújtja” majd Magyarországot. 2011. november 18. 11:10 37 százalék lesz az eva kulcsa A kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben. 2011. november 17. 16:46 Riasztási fokozat! Riasztási fokozat! Pénteken kora délután a polgármester elrendelte Veszprémben a füstködriadó riasztási fokozatát. 2011. november 17. 16:43
... 1094 1095 1096 1097 1098 ...
sport
Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.