Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Közlekedjünk okosan! Közlekedjünk okosan! Két hónappal ezelőtt kezdődtek el a belvárosi körforgalomhoz kapcsolódó munkálatok. Mára jelentősen megváltozott a munkaterület, a közlekedési rendet is újra kellett tanulni. 2011. november 10. 16:57 „Léptem, mert már ideje volt lépnem” „Léptem, mert már ideje volt lépnem” Alábbiakban Katanics Sándor önkormányzati képviselő írása olvasható arról, hogy miért lépett az Magyar Szocialista Pártból a Demokratikus Koalícióba. 2011. november 10. 12:03 Gondolatok az innovációról Folytatódik a Verancsics Akadémia által szervezett „Gondolatok az innovációról” címet viselő előadássorozat, melynek soron következő programjára november 10-én kerül sor. 2011. november 10. 9:17 A tudomány világnapja Az UNESCO kezdeményezésére 2001. óta ünnepeljük világszerte a tudomány világnapját a békéért és a fejlődésért november 10-én 2011. november 10. 3:44 Elszürkül az életünk Elszürkül az életünk Óriási az értékválság, valóságshow hősökkel és teljesítmény nélküli perc-emberekkel találkoznak a televízió előtt felnövő gyermekek – véli Kubik Annak színművésznő. 2011. november 9. 21:50 Szükség van a szolgáló szeretetre Szükség van a szolgáló szeretetre November 9-én immár tizenegyedik alkalommal adták át a szociális munka napjához kapcsolódva Veszprém város Hornig-díját – ezúttal a Szaléziánumban. 2011. november 9. 20:25 Kevesebben fordultak orvoshoz Az előző héthez viszonyítva harmadával csökkent a 44. héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. 2011. november 9. 17:39 Készül a romastratégia November végén kerülhet a kormány elé a Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási és Roma Stratégia. 2011. november 9. 17:39 További beruházások További beruházások Készül a természetjáró és kerékpáros turizmus fejlesztési koncepciója, amely a Balaton körüli kerékpárosút komplex minőségi fejlesztését is tartalmazza. 2011. november 9. 17:14 Hasonló vidékszerkezet Hasonló vidékszerkezet Kínai delegáció tanulmányozza a hazai erdőgazdálkodást ezekben a napokban. A megyei erdészeti igazgatóságon is látogatást tettek. 2011. november 9. 17:13 Ne fizessünk csatornatisztításért! Ne fizessünk csatornatisztításért! Az utóbbi időben több alkalommal is előfordult a megyében, hogy a csapadékvíz elvezető csatorna tisztítására érkeztek hívatlan emberek. 2011. november 9. 16:54 Technikai közgyűlés Technikai közgyűlés A Dózsavárosi rekonstrukcióval kapcsolatban hozott döntést a városi közgyűlés szerdán. A szerződésekben szereplő határidőket „az élethez igazították”. 2011. november 9. 16:43 Diákokat és tanárokat díjaztak Diákokat és tanárokat díjaztak A Simonyi iskolában díjazták az előző tanévben kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákokat valamint felkészítő tanáraikat. 2011. november 9. 16:13 Vascsővel törte be az ablakot Vascsővel törte be az ablakot Az út közepén sétált, majd betörte egy épület ablakát az a férfi, akit ma éjjel állítottak elő a rendőrök. 2011. november 9. 9:39
... 1099 1100 1101 1102 1103 ...
sport
Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.