Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Szabadidős program hétvégére A hét utolsó napjaira szép időt jósolnak, így remek lehetőség nyílik kikapcsolódni a szabadban akár túrázással, vagy épp tájékozódási versenyen való részvétellel. 2011. november 9. 9:33 Tudatos mindennapok Tudatos mindennapok A fenntartható életre nevelést tűzte ki célul a Lovassy gimnázium, ennek keretében tematikus napokat tartanak. Videó. 2011. november 9. 9:32 Pannon állásbörze Pannon állásbörze November 8-án rendezték meg a Pannon állásbörzét Veszprémben, a Pannon Egyetemen – 22 kiállító és több száz érdeklődő vett részt a programon. 2011. november 8. 19:52 A szakma többet ér a diplománál A szakma többet ér a diplománál Legalábbis egy jó szakma mindenképp, derült ki a Táncsics iskolában tartott pályaorientációs fórumon, ahol szülők és gyerekek is részt vettek. 2011. november 8. 19:27 A LIGA folytatja a tiltakozó akcióit A LIGA szakszervezeti szövetség folytatja tiltakozó akcióit a munkavállalókat hátrányosan érintő kormányzati intézkedések ellen. 2011. november 8. 18:09 Megkezdődött az Il Ferro-per Tagadta bűnösségét az Il Ferro Kft. egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn megkezdődött büntetőperben. 2011. november 8. 18:07 Világos menni akar Népszavazással döntenek a megyeváltásról Balatonvilágoson. Négy évvel ezelőtt már kezdeményezte ezt a település vezetése. 2011. november 8. 18:06 Öt pont a fiatalokért A Fidelitas javaslata öt témakört ölel fel, az érdekképviseletet, a konzultációt, a kommunikációt, valamint a felelősség és az egzisztencia kérdését. 2011. november 8. 18:02 Tisztújító közgyűlés Tisztújító közgyűlés Új elnököt választottak a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat élére Mérő Benjamin, a Lovassy László Gimnázium tanulója személyében. 2011. november 8. 17:59 Fogyasztókat érintő változások a Bakonykarsztnál Fogyasztókat érintő változások a Bakonykarsztnál Új módszer a hátralékosok tartozásának rendszerére, elektronikus ügyintézés és mágneskártyás vízmérő. Ezeket kínálja a társulás fogyasztóinak. 2011. november 8. 15:52 Burgundiából Veszprémbe Burgundiából Veszprémbe Kedd délelőtt kilencven franciaországi polgármester látogatott Veszprémbe, hogy megismerkedjenek városunkkal, valamint a település és a térség turisztikai fejlesztéseivel. 2011. november 8. 13:51 3,5 millió forint volt a borítékban 3,5 millió forint volt a borítékban Az idős asszony az ismeretlen férfi kérésére vette elő a megtakarított pénzüket tartalmazó borítékot. 2011. november 8. 13:33 Öko ifjúsági szálló vagy irodaház? Öko ifjúsági szálló vagy irodaház? Az épület elbontása értelmetlen lenne – akár 2 milliárd forintba is kerülhetne –, a felújításnál viszont figyelembe kell venni a funkcióváltás lehetőségét. 2011. november 7. 19:29 Aggályos döntéshozatal Aggályos döntéshozatal Egy civil szervezet nem töltheti be azt a pozíciót, amit egy városrészi önkormányzat – vélekedik Forgóné Kelemen Judit, a Jobbik önkormányzati képviselője. 2011. november 7. 19:11
... 1100 1101 1102 1103 1104 ...
sport
Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.