Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Az olajfolt már a louisianai partokat mossa A szennyeződés 8-10 napon belül így elérheti Floridát, Kubát, az atlanti partvidéket, később pedig bekerülhet a Golf-áramlatba is. Fotó! 2010. május 21. 3:11 Minden akadály elhárult A csütörtökön elfogadott két törvénnyel jogilag megnyílt a lehetőség arra, hogy megalakuljon az új kormány - mondta Navracsics Tibor. 2010. május 20. 13:33 Alkotmányt módosított a parlament A parlament létszámát legfeljebb kétszáz főben határozza meg és rögzíti, képviselete lesz a nemzeti és etnikai kisebbségeknek. 2010. május 20. 12:38 Megverte a feleségét – őrizetbe vették Életveszélyes bántalmazás miatt eljárás – Ismeretlen tettes energiaitalt lopott, a kár 750 ezer forint értékű. 2010. május 20. 11:56 Vagyonátrendezési műveletek Hagyó Miklós két hónapja vagyonátrendezésbe kezdett, hogy ne lehessen zár alá venni, elkobozni a legféltettebb javait. 2010. május 20. 11:00 Egy ideig nem lesz kánikula! Csütörtökön sem bízhatunk túl sok napsütésben, gyakran beborul az ég, a délutáni óráktól zápor, zivatar is kialakulhat. 2010. május 20. 5:24 Ijesztő az olajfolt az űrből Jól látható az űrből az amerikai olajfolt és az európai hamufelhő is, üzente a Nemzetközi Űrállomás legénysége. Fotóval. 2010. május 20. 4:47 Piacvezető cég a régió szívében Az Aditus Zrt nemcsak helyi viszonylatban, de a régióban is jelentős szerepet tölt be: Balogh Balázs regionális igazgatóval beszélgettünk. 2010. május 20. 3:40 A munka nem vész el, csak átalakul Csökkenek az álláshelyek, de nem lesznek elbocsátások. Többek között erről is szó esett a szerdai oktatási bizottságon. 2010. május 20. 3:24 Orbán: 2012-ben lesz új alkotmány Orbán Viktor tervei szerint 2012-ben lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik. 2010. május 20. 2:34 Egy kitörölhetetlen és feldolgozatlan nyom A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítaná a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét, törvényjavaslatában a Fidesz. 2010. május 20. 1:42 Esős, szeles időre számítsunk! A nap első felében eső, záporeső, nyugaton közepesen illetve erősen felhős égre tekinthetünk fel. 2010. május 19. 5:22 Közeleg a bevallás határideje A magánszemélyeknek május 20-ig kell benyújtaniuk a személyi jövedelemadó bevallásukat és megfizetniük az adót. 2010. május 19. 5:02 Könyvtár 2.0 Jelentős fejlesztések zajlottak az elmúlt két évben a veszprémi könyvtárak környékén, a VMK igazgatónője számolt be nekünk. 2010. május 19. 5:00
... 1311 1312 1313 1314 1315 ...
sport
FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán. Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. Versennyel zárták az évet a dartosok A VEDAC egyre bővülő dartsos közössége hagyományos díjátadót és remek hangulatú versenyt rendezett az Énidő Életmód- és Sportközpontban. Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. A lányok alaposan rácáfoltak a vezetőikre Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A dán válogatott egyik legjobbja jövő nyártól a Ferencvárosban kézilabdázik Jövő nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának játékosa lesz az olimpiai bronzérmes dán Michala Möller. Így módosítja a férfi BL- és El-helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség A 2026/27-es idénytől módosítja a férfi Bajnokok Ligájára és Európa-ligára szóló helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint. Schmidt Ádám: hatalmas sportdiplomáciai siker a női kézilabda-vb rendezése Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy 2027-ben Magyarország rendezi a női kézilabda-világbajnokságot. A torna zászlaját a vasárnap zárult vb-n vette át Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök. Palasics Kristóf tizenhat lövést hárított Palasics Kristóf tizenhat védéssel vette ki a részét az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméből a Bergischer HC ellen a német férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Reistad a gólkirály és a torna legjobbja, három győri és egy ferencvárosi játékos az álomcsapatban A Győr három, a Ferencváros egy játékost adott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába, a torna legjobbja és gólkirálya egyaránt a norvég Henny Reistad lett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.