Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Az egyház alapítását ünneplik a keresztények Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását ünnepli a keresztény világ, a húsvét utáni ötvenedik napon 2010. május 23. 0:10 Munka, otthon, család, egészség, rend Orbán Viktor szombaton benyújtotta a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot az Országgyűlésnek. 2010. május 22. 10:16 Élénk szél, heves zivatarok A szél továbbra is északnyugaton, és a zivatarok környékén élénkülhet meg. Főként a Dunától nyugatra kell számítani hevesebb zivatarokra. 2010. május 22. 5:47 Százmilliárdos csontvázak Csak három ügyet vizsgáltunk meg, és máris 170 milliárd forintos hiányról beszélhetünk - mondta Varga Mihály 2010. május 22. 4:42 Polgármestereknek önkormányzatokról A sport és önkormányzatok együttműködési lehetőségéről, a jövő önkormányzati elképzeléseiről tárgyaltak Veszprémben. 2010. május 22. 4:16 Emlékplakettel jutalmazták A vagyonvédelmi kamara megyei szervezetének küldöttgyűlése kitüntetést adott át Tamásné Rozner Katalin rendőr őrnagy asszonynak. 2010. május 22. 3:31 Az olajszennyeződés elérte Mississippi partjait Kellemetlen, ragacsos, rozsdavörös olajszennyeződés érte el a Mexikó-öböl partját fekvő lápvidéket 2010. május 22. 0:30 Rés a pajzson Ferenczi Gábor, a Jobbik képviselője szerint a 8-as utat fejleszteni kell, a Balatonnak pedig vissza kell adni a régi fényét. 2010. május 22. 0:02 Két sávot megnyitottak az M1-esen Legkésőbb szombaton délelőtt átadják a forgalomnak a főváros felé haladó sávokat is, de lehetséges hogy péntek este megnyitják őket 2010. május 21. 14:39 Óóó, Mr. Darcy! A Büszkeség és balítélet című romantikus komédiát, a Karinthy Színház előadásában láthatta a közönség. 2010. május 21. 8:39 Ötszáz millió eurós képrablás Párizsban Öt festményt, köztük egy Matisse-t és egy Picassót loptak el csütörtökre virradóra a párizsi Modern Művészeti Múzeumból. 2010. május 21. 7:44 Szeles, borús időre számítsunk Napközben kevés napsütés várható, többfelé fordulhat elő zápor, zivatar - utóbbiakat jégeső, felhőszakadás is kísérheti. 2010. május 21. 5:56 Káosz, araszolás az M1-es lezárása miatt Hatalmas dugó alakult ki az M1-es autópálya környékén lévő főutakon, az autópálya lezárása miatt. 2010. május 21. 3:58 Majomparádé a vadasparkban Újabb három csimpánztól lett hangos a Veszprémi Csimpánzvilág, ugyanis a minap megérkeztek Taksony és Móni leendő csapattársai. 2010. május 21. 3:34
... 1310 1311 1312 1313 1314 ...
sport
FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán. Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. Versennyel zárták az évet a dartosok A VEDAC egyre bővülő dartsos közössége hagyományos díjátadót és remek hangulatú versenyt rendezett az Énidő Életmód- és Sportközpontban. Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. A lányok alaposan rácáfoltak a vezetőikre Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A dán válogatott egyik legjobbja jövő nyártól a Ferencvárosban kézilabdázik Jövő nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának játékosa lesz az olimpiai bronzérmes dán Michala Möller. Így módosítja a férfi BL- és El-helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség A 2026/27-es idénytől módosítja a férfi Bajnokok Ligájára és Európa-ligára szóló helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint. Schmidt Ádám: hatalmas sportdiplomáciai siker a női kézilabda-vb rendezése Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy 2027-ben Magyarország rendezi a női kézilabda-világbajnokságot. A torna zászlaját a vasárnap zárult vb-n vette át Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök. Palasics Kristóf tizenhat lövést hárított Palasics Kristóf tizenhat védéssel vette ki a részét az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméből a Bergischer HC ellen a német férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Reistad a gólkirály és a torna legjobbja, három győri és egy ferencvárosi játékos az álomcsapatban A Győr három, a Ferencváros egy játékost adott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába, a torna legjobbja és gólkirálya egyaránt a norvég Henny Reistad lett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.