Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Az egyetemeknek, így a Pannon Egyetemnek is az egyik kiemelt célja kell, hogy legyen a közjó szolgálata, hangzott el kedden délután a veszprémi felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón, ahol az egyetem vezetői Tuzson Bence, igazságügyi miniszterrel együtt aláírták azt az együttműködési megállapodást, ami a hallgatók igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismereteinek és tapasztalatainak bővítését segíti a jövőben. 2025. február 18. 22:29 ,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Házasság hete ,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Van, aki a biztonságot választja, és van, aki a magasba tör. Sterczer Hilda az utóbbi. Nemcsak 8000 méter feletti csúcsokat mászott meg, hanem a legnehezebb élethelyzeteket is túlélte. Erőss Zsolt feleségeként a hegyek között vesztette el férjét, de megtartotta a hitét, az erejét és a kitartását.Ma mentáltrénerként segít másokat a belső erő megtalálásában, és a Hópárduc Alapítvány vezetőjeként azon dolgozik, hogy a mozgás és a természet szeretetét továbbadja. Hogyan lehet egy tragédia után újrakezdeni? Hogyan lehet továbblépni úgy, hogy a múlt nem lehúz, hanem erőt ad? Sterczer Hilda története több, mint gyász és újrakezdés – a bizonyíték arra, hogy az emberi lélek ereje határtalan. 2025. február 21. 15:46 Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül közélet Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren, leszállás közben balesetet szenvedett gép utasai közül. Az amerikai utasszállítón, amely a hátán landolt a jeges, havas kifutópályán, 76 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, közülük 18-an sérültek meg - közölték illetékesek. 2025. február 18. 11:17 Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt közélet Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot. 2025. február 18. 9:32 Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások közélet Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások Minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások programnak köszönhetően; a 65 milliárd forinttal rendelkező program legfőbb célja a területi különbségek csökkentése - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden. 2025. február 18. 9:24 Az Eötvös Károly Könyvtár egykori igazgatójára emlékeztek közélet Az Eötvös Károly Könyvtár egykori igazgatójára emlékeztek Varga Bélára, az Eötvös Károly Könyvtár néhai igazgatójára emlékeztek hétfőn konferenciával és emléktábla avatásával az intézményben. 2025. február 17. 22:58 A véres steak valójában egyáltalán nem véres gasztronómia A véres steak valójában egyáltalán nem véres Az egyik legnagyobb gasztronómiai tévhit, hogy amikor véresen kérjük a steaket, akkor valóban véresen kapjuk a tányérunkra. Hogy megértsük a rare és medium rare titkát, nem árt egy konyhai kémiai gyorstalpaló. 2025. február 25. 14:51 Még egy lépéssel közelebb a Kisfaludy-ház védett műemlékké nyilvánításához közélet Még egy lépéssel közelebb a Kisfaludy-ház védett műemlékké nyilvánításához Az eljárást még tavaly augusztusban kezdeményezte Navracsics Tibor, hogy mielőbb kerüljön védett műemlék hatálya alá az ikonikus Balaton-felvidéki épület. Az ügyben most újabb pozitív eredményekről számolt be a miniszter. 2025. február 17. 13:43 Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára közélet Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára A Házasság hete alkalmából, idén tizedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, méghozzá 4-14 év közötti gyermekeknek, "Szeretem a családom, mert mindenki a barátom" címmel. A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester volt, az eredményhirdetésre pedig szombat délelőtt került sor a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. 2025. február 16. 10:31 Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon közlekedés Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon Minden vasúti IC-kocsin folyamatos lesz a takarítás, különösen a mosdókban, jelentette be Lázár János a Facebookon. Az építési és beruházási miniszter a vasúti szolgáltatások fejlesztése mellett a buszos közlekedés innovációjáról is beszélt, eszerint hamarosan ezer új, javában magyar gyártmányú buszt állítanak szolgálatba. 2025. február 14. 12:57 Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját közélet Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját Cukiság-cunamiként tarolta le a hír a nemzetközi sajtót a napokban: hódok néhány nap alatt megépítették azt a gátat, amit a cseh hivatalok hét év alatt sem voltak képesek a kivitelezési fázisig eljuttatni. 2025. február 13. 22:16 Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért közélet Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért A belvárosi rehabilitáció következő ütemének előmozdítására, az önkormányzati bérlakások számának bővítésére és további parkolóhelyek létesítésére tett javaslatot a Híd a Városért frakciója.  2025. február 14. 11:46 Több mint 82 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten közélet Több mint 82 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten Február 3. és 9. között 82 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében csütörtökön a honlapján. Hozzátették: akut légúti fertőzés miatt 307 500-an keresték fel orvosukat. 2025. február 13. 14:45 Navracsics Tibor: olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat közélet Navracsics Tibor: olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat Olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat a hétköznapi életben, vagy amikor bajba jutnak - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadó ünnepségén, csütörtökön Budapesten. 2025. február 13. 11:36
... 157 158 159 160 161 ...
sport
Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Nemzetek Ligája: kezdődik a jegyértékesítés két hazai mérkőzésre A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Halász Bence is jelölt a hónap atlétája címre az európai szövetségnél Az Európa-bajnok Halász Bence is azon öt versenyző között van, akik közül kikerül a hónap atlétája az európai szövetségnél (EAA). Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben.
kézilabda
Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.