Látogatható a szengáli Kőlik barlang
Mostantól külön engedély nélkül, turisták is látogathatják Szentgálon a Kőlik barlangot. A Balaton-felvidéken 711 barlangot tartanak nyilván, ezek közül mindössze négyet nyitottak meg a nagyközönség előtt, engedéllyel, barlangász felszereléssel pedig 94 látogatható. Az egyre növekvő igény miatt ezen változtatni szeretnének, nyilatkozta Korbély Barnabás, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa.
Idén is megmozgatják a strandolókat
A programsorozatot a Balaton Fejlesztési Tanács 2004-ben a Gyermek, Ifjúsági és Sport Minisztérium támogatásával, kilenc Balaton-parti település részvételével indította útjára. Napjainkban már harminchárom település csatlakozott a Mozdulj Balatonhoz. Tihany az idei évben csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Az elmúlt évben több, mint 32 ezer regisztrált sportkedvelő vett részt a programokon. Az idei szezonban újdonság a francia „Petanque”, azaz a fémgolyó gurítás.
Szeles József az MDF veszprémi elnöke / „Mindék oldal fejére oda kell néha koppintani”
Szeles József színművész váltotta az MDF veszprémi elnöki székében Dr. Bense László Eriket. A korábbi elnök, önkormányzati képviselő egyéb teendőire hivatkozva mondott le. Alapjaiban nem változik a párt veszprémi szervezetének politikája, Szeles elsősorban a kommunikációban tartja szükségesnek a frissítést, az új lendületet. A Vehír kérdésére az új elnök azt is elmondta, túl van egy tárgyaláson Navracsics Tiborral, Veszprém országgyűlési képviselőjével, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével. Mindketten lehetőséget látnak a stratégiai együttműködésre. Az MDF elképzeléseiről, a jövőbeni tervekről beszélgettünk Szeles Józseffel.
Országos babatalálkozó Tapolcán
Nem alakulhatott volna meg a Pannon Reprodukciós Intézet Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnökének, és Ács János, Tapolca polgármesterének elkötelezettsége, támogatása nélkül - hangzott el dr. Török Attila, az intézet ügyvezető igazgatója köszöntőjében tegnap, a lombikbébik országos találkozóján, a Sportcsarnokban.
Özönvíz a megyében is
Országosan mintegy 250 riasztást kaptak a tűzoltók eddig a hétvégén lezúduló hatalmas eső miatt. A legtöbbet a középső országrészből. Megyénkben is pincéket, garázsokat öntött el a víz. A nagy mennyiségű csapadék a Bács-Kiskun megyei Baján, valamint a Pest megyei Érden, Vácott, Dunakeszin, Dabason és Ráckevén is okozott károkat, a Közép-Dunántúlon pedig Veszprém és Somogy megyében: Tapolcán és Pápán például félszáz riasztás érkezett a tűzoltókhoz - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Több helyen a felázott talaj miatt fák dőltek az útra és a rönköktől a tűzoltók szabadították meg az aszfaltot. A pincékből, mellékhelységekből szivattyúval kellett eltávolítani a vizet.
Fidesz: fizessék ki az egyházi intézmények elmaradt támogatását
A Fidesz felszólítja Hiller István minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezze az egyházi intézmények elmaradt támogatásának kifizetését – olvasható Sió László, a párt szakpolitikusának vasárnapi közleményében. Sió szerint érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy Hiller István hallgat, ahelyett, hogy kezdeményezné az elmaradt támogatások kifizetéséhez szükséges intézkedéseket.