Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Megállapodtak a német kormánypártok a kiutasítási szabályok szigorításáról Megállapodtak kedden Berlinben a német kormánypártok a szabadságvesztésre ítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok megszigorításáról. 2016. január 12. 17:21 Hatvanezer oldal a vörösiszap-perről Hatvanezer oldal a vörösiszap-perről Végéhez ért a vörösiszap-katasztrófa tárgyalása, az ítélethirdetés előtt szerdán sajtótájékoztatón ismertették a per mérlegét. 2016. január 12. 13:49 2016 első babáját köszöntötték Veszprémben 2016 első babáját köszöntötték Veszprémben Veszprém város idei első újszülöttjét és a boldog szülőket köszöntötte a város nevében Porga Gyula polgármester otthonukban. Váradi Tímea 2016. január 2-án született a Csolnoky Ferenc Kórház szülészetén - tudatta közleményben a Polgármesteri Hivatal. 2016. január 12. 13:05 Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik Várpalotán Több mint egy hónapon át tartó, holland vezetésű nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn Várpalotán - közölte a Honvédelmi Minisztérium. 2016. január 11. 14:56 Így úszhatja meg az adóbevallással kapcsolatos papírmunkát 2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Nincs más teendő, csak élni kell az új lehetőséggel, és január végéig a bevallási-nyilatkozatot kell választani. 2016. január 11. 12:32 Gyorsabb ügyintézést ígérnek Gyorsabb ügyintézést ígérnek Állami bürokrácia- és rezsicsökkentéssel kezdte az új évet a kormányhivatal. 2016. január 11. 11:52 58 éve végezték ki Brusznyai Árpádot 58 éve végezték ki Brusznyai Árpádot Emlékhangversennyel és Megyeház téri koszorúzással emlékeztek a veszprémi mártírra szombat este. Élete a fiataloknak mutathat példát. 2016. január 9. 19:06 Nyitottan szemlélni a világot Nyitottan szemlélni a világot Hogyan néz ki a társadalom ideális tagja? Agilis, szuverén egyén, aki nem retten meg a kihívásoktól. Szegedi Ilona, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Veszprémi Támogató Szolgálat vezetője szerint ideje átalakítani világlátásunkat, hogy rájöjjünk, az is lehet értékes, aki nem illik bele e keretbe. Például egy fogyatékkal élő. 2016. január 8. 21:57 Élesben is kipróbálhatta új hótakarító eszközeit a VKSZ Zrt. Élesben is kipróbálhatta új hótakarító eszközeit a VKSZ Zrt. Az elmúlt napok havazása lehetőséget adott a VKSZ Zrt-nek arra, hogy élesben is kipróbálja az erre a szezonra beszerzett eszközeit. 2016. január 8. 9:44 Tilos tartósan kikötve tartani a kutyákat Tilos tartósan kikötve tartani a kutyákat Tilos kutyát tartósan kikötve tartani január 1-jétől, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani. 2016. január 8. 9:39 Az EU elégedetlen a migrációs nyomás elleni török lépésekkel Az Európai Unió nem elégedett azzal, ahogyan Törökország teljesíti vállalását a migrációs nyomás enyhítésére, amiről az unióval a múlt év végén állapodott meg. 2016. január 7. 14:27 Navracsics: Európának nyitott és összetartó közösséggé kell válnia A tavalyi párizsi terrortámadások áldozatai arra ébresztették rá Európát, hogy közösen kell cselekednie, határozottan kell küzdenie a megosztottság ellen, valamint nyitott és befogadó közösséggé kell válnia. 2016. január 6. 15:19 Minden, amit a csok-ról tudni lehet A csalad.hu összefoglalta a családok otthonteremtési támogatásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. 2016. január 6. 10:01 Szerdán összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Korea miatt Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán várhatóan összeül amiatt, hogy Észak-Korea saját közlése szerint sikeres tesztet hajtott végre egy hidrogénbombával - jelentette helyi idő szerint kedden késő este a CNN hírtelevízió két, neve elhallgatását kérő diplomatára hivatkozva. 2016. január 6. 9:14
... 649 650 651 652 653 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.