Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 20. Bernát, Felícia
Veszprém
21°C
2026. május 20. Bernát, Felícia
Veszprém
21°C

közélet

Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában kultúra Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában A Pannon Várszínház december 30-án 300. alkalommal játssza A Pál utcai fiúk című musicalt, mely évek óta nagysikerrel megy, s mellyel az országot is bejárták. Nem akárhol lesz a jubileum: a Veszprém Arénában. 2025. október 1. 21:10 Meg kell találni a bor magyar hangját! Life&Style Meg kell találni a bor magyar hangját! „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél…” – áll a Himnusz sorai közt is, bizonyítva, hogy a bort, a borfogyasztást a magyar kultúrába nem az újkori marketingügynökségek installálták. Mégis, a hazai borász szakma egyik keserédes szólása szerint a magyar bor világhírű, de ezt valójában csak mi tudjuk. Hogy a magyar borok kimozduljanak ebből az állapotukból, 2022-től kormányzati szinten is külön feladatkört hoztak létre erre. Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosnak pedig nem csak annyi a feladata, hogy a Tokaji aszú mellé felzárkóztasson más magyar bort is az ismertségben. Szembe kell nézni a borfogyasztás globális szinten tapasztalható csökkenésével és azokkal a társadalmi trendekkel, amik ezt generálják. Szerencse viszont, hogy a szőlőültetvények fölött csoportosuló fellegek között még így is átdereng a fény, amelyre az új magyar borstratégia is alapoz. 2025. október 1. 13:03 Így tölti meg érzelmekkel és humorral az űr sötétjét az emberiség Life&Style Így tölti meg érzelmekkel és humorral az űr sötétjét az emberiség Két galaktikus palackposta ezekben a percekben is céltalanul szelik át az űr sötétjét, miközben tőlük milliárdnyi kilométerre egy tűzpiros Tesla személyautó kering éppen a Föld és Mars közötti pályán a Nap körül. Mióta az emberiségnek sikerült legyőznie a Föld gravitációját, több meghökkentő tárgyat is eljuttatott a kozmoszba, köztük már kétszer egy igazi magyar hírességet is. De hogy történt az első vallási szertartás a Holdon, milyen sporteseménynek voltak tanúi a kráterek égi kísérőnkön? Habár az űrmissziók a mérnöki csúcsteljesítmény netovábbjai, az emberiség bebizonyította, hogy még ilyenkor sem veszíti el legmélyebb érzéseit és humorérzékét. 2025. október 1. 12:55 „Ha hátradőlsz, lemaradsz!” Life&Style „Ha hátradőlsz, lemaradsz!” Az élsportban, aki egy kicsit is hátra dől, az egyből lemarad, mert rögtön lesznek olyanok, akik több munkát tesznek bele a siker érdekében – vallja Dr. Bartha Csaba a One Veszprém férfi kézilabdaklubot irányító Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, aki 2024 óta dolgozik szűnni nem akaró energiával a veszprémi kézilabdáért. Az egykor futballkarrierről álmodozó kisgyermekből lett sportvezető tempóját volt, aki egyenesen „nem normálisnak” nevezte, ő viszont rendíthetetlenül csak az elvégzett munkában hisz. Ebbe pedig ugyanúgy beletartozik a klub menedzselése mellett a legújabb edzésmódszertanok meghonosítása a hazai kézilabdában, ahogy a kisgyermekek tudatos félkészítése az élsportra, valamint a veszprémi közönséggel való jó viszony kialakítása is. 2025. október 1. 12:51 Az a jó bor, amelyiket megkóstolva érezzük a borvidék ízét is közélet Az a jó bor, amelyiket megkóstolva érezzük a borvidék ízét is Ha egy bort annak az érintésével is le lehetne írni, akkor a Badacsony lankáin a Pátzay Borbirtok pincéjében készült Pinot Noir Rozét leginkább a selyemhez lehetne hasonlítani. Hiszen milyen érzés a selymet érinteni? Finom, elegáns, ami a luxus kényeztető exkluzivitását a hétköznapokba is képes elhozni. Pátzay István borászata, habár a Badacsony évszázadokban mérhető történelméhez képest fiatal pincészet, a borkészítésben nem alapoznak a véletlen kísérletezésekre. Épp ellenkezőleg. Már-már mérnöki pontossággal ügyelnek a régi és modern technológiák ötvözésére, a szőlő- és pincemunkák tűpontos időzítésére, miközben szüntelenül figyelik a napsütés, a vulkanikus talaj és a Badacsony alatt elterülő víztükör szőlőtőkékre gyakorolt hatását. A természet adottságainak és a Pátzay Borbirtok szakértelmének köszönhetően pedig immáron nem először elkészült az a rozébor, amit ők egyszerűen selyemrozénak neveztek el, és ami számos díj mellett most újfent elnyerte az ország legjobb rozéjának címét. 2025. október 1. 12:42 Október elsejétől adómentesek a háromgyermekes édesanyák közélet Október elsejétől adómentesek a háromgyermekes édesanyák Új korszak kezdődik: október elsejétől adómentesek a háromgyermekes édesanyák, mostantól nekik sem kell személyi jövedelemadót fizetniük - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán. 2025. október 1. 8:59 Különleges fények, új ízek, régi barátok – a Peki őszi megújulása Pekedli Különleges fények, új ízek, régi barátok – a Peki őszi megújulása A Pekedli mindig is több volt egy bárnál. Egy hely, ahol a pult mögött nemcsak italokat kapsz, hanem odafigyelést, beszélgetéseket és jókedvet is. Most viszont még inkább: a belső tér új fényeket kapott, a pult megújult, az itallap pedig teljesen felfrissült. A változásokkal még hangulatosabb lett az este – otthonos, meleg és családias. 2025. október 7. 16:51 Újra felcsendül a romantikus kóruszene Veszprémben zene Újra felcsendül a romantikus kóruszene Veszprémben A veszprémi zenei élet egyik legszebb hagyományát folytatja idén ősszel a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztivál, amely október 10–12. között várja a közönséget a Pannon Egyetem aulájában és a város különböző helyszínein. A rangos esemény a Liszt Ferenc Kórustársaság „védjegye”, és immár több mint három évtizede viszi hírét a romantikus kóruszene gazdagságának. 2025. szeptember 30. 14:56 Győzelemre tanítani a gyerekeket közélet Győzelemre tanítani a gyerekeket Litér határában egy udvar kerítésén időről időre megjelenik egy magyar zászló. Ez jelzi, hogy valami különleges történik éppen a környező lankák tövében. Legalábbis az okostelefonok béklyójában élő huszonegyedik századi ember számára tényleg különlegesen hathat az, ahogyan Ugray Adrián a magyar őseink szellemiségét eszközként használva építi a jövő generációjának értékvilágát. Ennek pedig csak az egyik része, hogy ezek a gyerekek olyan művészien és fegyelmezetten bánnak a felajzott íjjal, mint a honfoglaló őseink. Egy egészen más tudás birtokába is kerültek. Őket látogattuk meg, hogy megismerjük azt a skanzent, aminek a kerítésén már egyre több érdeklődő tekintett leselkedik befelé. 2025. szeptember 30. 22:10 Szent Gellért-díjjal tüntették ki a Szent Margit Óvoda két munkatársát Szent Margit Katolikus Óvoda Szent Gellért-díjjal tüntették ki a Szent Margit Óvoda két munkatársát Különleges elismerésben részesült két veszprémi óvodai dolgozó: a Szent Margit Római Katolikus Óvoda munkatársai, Marton Tímea óvodapedagógus és Vaticsné Szente Krisztina dajka a Szent Mihály-bazilikában rendezett ünnepségen vehették át a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát. 2025. szeptember 29. 15:32 Az ünnepi szentmise volt a Szent Mihály-napi búcsú fénypontja közélet Az ünnepi szentmise volt a Szent Mihály-napi búcsú fénypontja Szeptember 28-án délelőtt megtelt a veszprémi Szentháromság tér, ahol a város és az egyházmegye közössége együtt ünnepelte Szent Mihály arkangyal főünnepét. 2025. szeptember 29. 15:05 Receptre írják a mozgást a háziorvosok egészség Receptre írják a mozgást a háziorvosok A 2026-os Európa sportrégiója címre készülve Veszprém is csatlakozott a Mozgás receptre mozgalomhoz. Ennek lényege, hogy háziorvosi ajánlásra kedvezményesen élhetnek a sportszervezetek kínálta lehetőségekkel a páciensek. 2025. szeptember 29. 22:19 Átadták az idei Szent Gellért-díjakat Veszprémi Érsekség Átadták az idei Szent Gellért-díjakat Dr. Udvardy György érsek atya prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy életünkben szükség van az ünnepekre, mert ezek adják meg az ember méltóságát és segítenek megvallani Krisztust a világ előtt. A Szent Gellért-díjak átadását ezért nem pusztán elismerésnek nevezte, hanem hálaadásnak azokért, akik a pedagógus és katekéta hivatásban tanúságot tesznek Krisztusról. 2025. szeptember 29. 13:19 Az iskoláknak gyűjtötték a kilométereket tömegsport Az iskoláknak gyűjtötték a kilométereket Csodálatos napsütés fogadta azokat, akik részt vettek a Fuss az iskoládért! futónapon vasárnap délelőtt a Jutasi úti lakótelepen. 2025. szeptember 29. 14:53
... 68 69 70 71 72 ...
sport
Két fiatal veszprémi kézilabdázó is a NEKA-nál folytatja kölcsönben A Veszprém NB I/B-ben szereplő U21-es kézilabdacsapatának két pillére, már a felnőtt együttesben is bemutatkozó Apró Botond és Szabó Levente kölcsönben a Nemzeti Kézilabda Akadémia NB I-es gárdáját fogja erőstínei a 2026/27-es idényben. Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre Június 27-én kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést - az ezúttal a MOL névadó szponzorálásával létrejövő rendezvény résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc és fél kilométeres útvonalat. Férfi kézilabda vb-selejtező: szabadkártyát igényelt a magyar szövetség A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) az elveszített selejtezőt követően szabadkártyát igényelt a férfiválogatott számára a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Három bajnoki címet szereztek az SVSE váltófutói Az időjárás a szomorúbb arcát mutatta az idei váltófutó országos bajnokságon, de az előrejelzések alapján erre számítani lehetett. Az UTE-pályán rendezett viadalon időnként szinte vízen kellett futni a sok eső miatt, a veszprémi SVSE csapata azonban így is nagyszerűen teljesített. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket.
kézilabda
Két fiatal veszprémi kézilabdázó is a NEKA-nál folytatja kölcsönben A Veszprém NB I/B-ben szereplő U21-es kézilabdacsapatának két pillére, már a felnőtt együttesben is bemutatkozó Apró Botond és Szabó Levente kölcsönben a Nemzeti Kézilabda Akadémia NB I-es gárdáját fogja erőstínei a 2026/27-es idényben. Férfi kézilabda vb-selejtező: szabadkártyát igényelt a magyar szövetség A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) az elveszített selejtezőt követően szabadkártyát igényelt a férfiválogatott számára a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Női kézilabda EL: az Esztergom három góllal kikapott a Dijontól az elődöntőben A MOL Esztergom 33-30-ra kikapott a házigazda francia JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga második elődöntőjében, a négyes döntő szombati játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.