Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A Cholnoky Templom következik A Cholnoky Templom következik Új autóbusz megállót avattak a Cholnoky lakótelepen hétfőn délelőtt. 2014. október 6. 12:38 Ismét gyűlik a szemét Ismét gyűlik a szemét Illegális hulladéklerakó miatt panaszkodnak a Gyöngyvirág utcai lakói. Idén ez már a második hasonló eset a kertvárosban. 2014. október 6. 10:51 Érdekességek, tények az I. világháborúról Érdekességek, tények az I. világháborúról Kereken száz esztendeje tört ki az I. világháború. A négy évig tartó embertelen küzdelem katonai, politikai történéseihez tartozó tények mellett érdekességeket gyűjtöttünk össze. 2014. október 5. 14:25 A korai felismerés életet menthet A korai felismerés életet menthet Harmadik alkalommal tartotta meg sétáját a Fagyöngy Egyesület szombaton délelőtt Veszprémben, hogy felhívják a figyelmet a mellrák megelőzésére. 2014. október 4. 21:35 Példaértékű, ahogy Devecser és Kolontár talpra állt Példaértékű, ahogy Devecser és Kolontár talpra állt Ha Magyarország összefog, mindenre képes - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő szombat hajnali videóüzenetében, utalva arra, hogy a négy éve történt vörösiszap-katasztrófa után az érintett települések a példaértékű összefogásnak köszönhetően újra talpra tudtak állni és fejlődni tudnak. 2014. október 4. 11:58 Nem érkezett pénz a kormánytól sportberuházásra Nem érkezett pénz a kormánytól sportberuházásra A közintézmények, oktatási és sport létesítmények felújítására vonatkozó terveikről beszéltek a baloldali összefogás tagjai legutóbbi sajtótájékoztatójukon. 2014. október 3. 16:45 Állati oktatóanyag Állati oktatóanyag Oktatási segédanyagként is használható állatvédelmi ismeretterjesztő lemezt vehettek át a veszprémi oktatási intézmények vezetői pénteken délután, az állatok világnapján. 2014. október 3. 15:30 Energetikai beruházások fejeződtek be Energetikai beruházások fejeződtek be A szociális városrehabilitáció keretében több projektelemből álló fejlesztést végeznek Veszprém Jutasi úti lakótelepén. Több száz család már élvezheti az ebből fakadó előnyöket. 2014. október 3. 13:31 Mellékutak újultak meg Devecser térségében Az Új Széchenyi Terv keretein belül, európai uniós forrásokból megújult a Veszprém megyei Devecser-Sümeg összekötő út 4,3 kilométeres szakasza, amely főleg Nemeshany, Káptalanfa és Gyepűkaján települések lakosságát érinti, valamint a Devecser-Pápa összekötő út 6,1 kilométeres szakasza. Továbbá a Padragkút bekötőút 1,6 kilométeres és Devecseren az állomáshoz vezető út 370 méteres szakasza. 2014. október 3. 11:51 Világos irányok Világos irányok Brányi Máriával, Veszprém stratégiai alpolgármesterével beszélgettünk az elmúlt ciklusban végzett munkájáról és a város fejlesztésére vonatkozó jövőképéről. 2014. október 3. 10:20 Készen állunk az ország megvédésére Készen állunk az ország megvédésére Orbán Viktor miniszterelnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében tartottak NATO hadgyakorlatot a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ területén csütörtökön. Galéria és videó a cikkben. 2014. október 2. 21:06 A pénz csak eszköz ahhoz, hogy büszkék legyünk városunkra A pénz csak eszköz ahhoz, hogy büszkék legyünk városunkra Kádártán tartotta az októberi választások előtti utolsó lakossági fórumát Porga Gyula polgármester a településrész önkormányzati képviselőjével közösen. 2014. október 2. 19:49 Negyvenmilliós kártérítés vörösiszap-ügyben Több mint negyvenmillió forint kártérítést ítélt meg két, vörösiszapömlés miatt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indított perben tucatnyi károsultnak a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében. 2014. október 2. 16:37 A szolidaritás hőskora A szolidaritás hőskora „A Szolidaritás 10 éve 1979 - 1989" címmel szervezett kiállítást a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat a Hangvillában. 2014. október 2. 11:43
... 734 735 736 737 738 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.